Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1986-05-08
vonatkozó rendeleteknek megfelelően függetlenített. A III. kerületi Tanács segítségével a működéshez szükséges személyi /adminisztrátor/ és tárgyi /helyiség, felszerelés/ feltételek végleges megoldására egy év elteltével került sor. Ez a körülmény a Pedagógus Pártbizottság munkáját sok vonatkozásban nehezítette, gátolta. II. Pedagógus Pártbizottságunk, Végrehajtó Bizottságunk és munkabizottságaink a felsőbb pártszervek irányítása és dokumentumai, valamint saját munkaprogramjuk szerint tevékenykedtek. Az MSZMP XIII. kongresszusára készülés időszakában tartott pártértekezletünkön összegeztük a pedagógus pártalapszervezetek 5 évet értékelő beszámoló taggyűléseinek tapasztalatait. Ez a helyzetelemzés biztosította a reális tervezést, a munkánk tartalmával és módszerével kapcsolatos elvárások közötti összhangot. Pártbizottságunk feladatának tekintette és tekinti működési területén az egységes politikai irányitás megvalósitását, a politikai folyamatok alakítását, a pártszervezetek funkciójuknak megfelelő működtetését, a pártmunka differenciált segitését. Pártbizottságunk fó feladatai és megvalósításuk Munkaprogramunkban öt kiemelt témakörrel foglalkoztunk: 1./ A kerületi közoktatáspolitikai koncepciók, tennivalók kialakítása, a megvalósítás kezdeményezése, segítése, ellenőrzése, értékelése. Az intézmények sajátos arculatának kialakítása, fejlesztése. A témakörhöz kapcsolódóan a beszámolási időszakban a következő vizsgálatokat végeztük el: a./ "Az 1984/85-ös tanév fő feladatainak megvalósitása a tantestületekben, javaslatok a következő tanév politikai feladataihoz" /Közoktatáspolitikai Munkabizottság/ A vizsgálat során képet kaptunk intézményeink jellemzőiről, törekvéseiről, arról, hogy miben látják a helyi és kerületi fő tennivalókat, s ezekhez milyen segitséget várnak testületeinktől, ill. a kerületi szakmai irányítóktól. 5 A- 2 -