Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1986-05-08

- Az új tagdijakat tárgyaló taggyűlésen egy elvtárs (Csorba Sándor) közölte, hogy nem hajlandó a KB határozat alapján megállapított (289 Ft) tagdijat fizetni, csupán 195 Ft-ot. Ezt a taggyűlés nem fogadta el. Az instruktor ezután azt tanácsolta, hogy a vezetőség üljön le Csorba elvtárssal, győzze meg álláspontja helytelenségé­ről. Ha ez sikertelen akkor a Szervezeti Szabályzat szerint kell eljárni. Sem egyik, sem másik nem történt meg, hanem a taggyűlési állásfoglalás és az instruktor egyértelmű állásfoglalása ellenére elfogadták az önkéntes tagdijat. 1986. április 18-án az elszámo­láskor a kér. PB-re azt behozták. Az elszámolást visszaküldtük azzal, hogy szabálytalan. Ekkor a PB vezetésével egyeztetve az ellenőrzés mellett döntöttünk. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a tagdiját sokalló - különben magas alapfizetésű üzemvezető - maga­tartásának okaként azt is megjelölte, hogy a nálánál különböző cí­meken lényegesen többet keresők, számára érthetetlen módon, mégis sokkal kevesebb jövedelmet mutattak ki. Ezt azonban sem az emlékez­tető nem tartalmazta, sem felénk nem jelezték.- A letagadott jövedelmek miatt a tagdíjalapok (1.000 és 2.400 Ft között) alacsonyabbak. A helyzet kialakulásához az instruktor szerint hozzájárultak a következők is:- Az Óbudai Szeszgyárban 1985-ben rendkívüli mértékű (különböző források szerint 17 v. 19 v. 22 %) jövedelememelkedés volt. Ennek következtében a KB haiá hozat át követő íáltalános tagdij­­csökkenés ellenére a magas tagdijemelkedés elfogadtatását az alapszervezet vezetősége nem merte felvállalni.- Hasonló probléma már korábban is előfordult, amit a vezetőség akkor sem tudott kellő eréllyel, határozottsággal lerendezni.- A párttitkár elvtárs szerény képességein túl, ma már a kollektív döntés, a párt politikájának képviseletével, érvényesítésével, emberi kiállásával is baj van. Ez a tagság részéről a beszámoló taggyűlésen is hangot kapott. Egyesek szerint többet törődik saját egzisztenciájával, mint a politikai munkával. * r- 2 -ta5^

Next

/
Thumbnails
Contents