Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1986-10-02
A pártapparátus felkészültsége, szakmai, politikai ismerete jól segíti az irányító testületek döntéseinek előkészítését, a határozatok végrehajtásának szervezését. A belső apparátusban az elmult évtizedben többszörös cserélődés következett be, amely meghaladta a kívánatos kádermobilitás mértékét. A jövőben törekedni kell a stabilitásra. Képzésüknél a pártirányítás és pártmunka módszereinek minél magasabb szintű elsajátítását kell szorgalmazni. Az üzemi-intézményi PB és PV titkárok jórészt politikai munkás gyakorlattal kerültek megválasztásra. Funkciójukkal járó kötelezettségeiket hivatástudattal és felelősséggel látják el. Felkészültségük jó színvonalú. 1985-ben ujjonnan megválasztott két PB titkár politikai képzése tervezett. A lakóterületi pártvezetőségek többoldalú ós állandó kádergondokkal küzdenek. Utánpótlásuk a magas kor és az ezzel párosult egészségi helyzet miatt csak részben tervezhető. A kádergondok megoldásában a munkahelyi pártszervezeteknek kell többsegítséget nyújtaniuk, egyrészt a nyugdijba kerülő párttagok felkészítésével, másrészt aktív dolgozó párttagok átirányításával. A párttisztségviselők és a pártapparátus megfelelő felkészültségű utánpótlásának bázisa az utóbbi időben szűkült. Okai között az ifjúságpolitika végrehajtásának hiányosságait, az ifjúsági mozgalom kellő lendületének és hatékonyságának hiányát, a fiatal párttagutánpótlás nem kellő minőségét és mértékét, a különböző területek közötti kádermobilizáció anyagi hátterét kell megemlíteni. Nem kielégitő a kerületi pártszervezetek és a kerületi PB ajánló és feltáró munkája sem. A kerületi KISZ Bizottság és apparátus káderhelyzete. A kerületi KISZ apparátus, KISZ Bizottság személyi összetétele nagy arányban cserélődött. Az elmult időszakban a KISZ szervezettségének alakulására, a tartalmi munkára jelentősen kihatott és ma is kihat az aktívák körében tapasztalható nagymértékű változás. fai \o 4- 4 -