Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1986-09-11
e/ Egészséges életmódra nevelés Társadalmunkban az elmult néhány esztendőben égető szükségletként ismét jelentkezett az egészséges életmódra nevelés feltételeinek biztosítása, uj lehetőségek feltárása, eredményre vezető szervezeti keretek megtalálása, - következésként egészséges# tenni tudó, fizikailag - lelkileg felkészült fiatalok nevelése. Őszintén megvallva az általános iskola is. de annál fokozottabb mértékben a mozgalom, csak keresi helyét, feladatait, lehető-r ségeit e munkában. Az első elgondolkodtató jeleket akkor észleltük, amikor az uttörősport valamiféle "államosításával" a mozgalmi keretekből az állami keretekbe való átcsoportosítással találkoztunk. Szerencsére kerületünkre nem jellemző, hogy az úttörő olimpia csak nevében úttörő. A MESO és sport szakbizottságunk eredményesen működik együtt, rendezzük;a megfelelő úttörő külsőségek mellett versenyeinket. A tömegsport különböző akciói, a turűk, a'rajszintü versenyek továbbra is szerepelnek csapataink programjában. A teljes tömegesítéshez azonban kevés a pálya, tornaterem, az egyetlen tanuszoda pedig semmiféle ilyen lehetőséget nem kinál. Örömünkre szolgál a "bakancsos klubok" számának növekedése, a sportszakkörök munkája. Előbbre lépést azonban csak úgy remélhetünk, ha több patronáló kapcsolódik be a mozgalomba, s veszi le a terhet a pedagógusok válláról. SL « 'Pi' .21