Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1986-09-11

A kerületi tanulmányi versenyt pedig budapesti szinte is követésre méltónak merjük ajánlani. Feladatként kell azonban megfogalmaznunk csapataink felé az egymás segitését a kis közösségeken belül. Ne elszige- : telten készüljenek pajtásaink, hanem társaik is adjanak meg minden segitséget nekik a gyűjtő és feldolgozó munkában. Bár a rendelkezések egyértelműen az iskola hatáskörébe utalják a szakköri munkát, nem tartjuk rossznak azt a több helyen folytatott gyakorlatot, hogy csapataink továbbra is törődnek a szakkörökkel, azokat a szakpróbázás fő lehetőségeiként működtetik. Az Úttörő és Ifjúsági Ház szakköreinek jelentő­ségéről az előbbiekben már szóltunk. Az uttörőszövetség programjaiban meghirdetett különböző szem­lékben. akciókban csapataink hagyományaiknak megfelelően vesz­nek részt. Ezek közül a művészeti,- kulturális nevelést szol­gáló tevékenységek összefogása, irányítása kulturális szakbi­zottságunk feladata. Ez pedig nem is volt könnyű, mert az évek során gyakran változó kiirások szellemében kellett a csapatok felé továbbítani az információkat, s rendezni a kerületi vagy felmenő rendszerű versenyeket. A kulturális szemléken több ezer gyerek vett részt, számuk a kerületi szinten több százra tehető. Mindkét esetben kiemelkedő énekkultúránk és zeneszeretetünk, melynek különösen a kisdobos korosztálynálimutatkoznak. Később csökken a pajtások szereplési vágya, egyre nehezebb tömeges versenyt rendezni a 7., 8-osoknak. Persza itt sem a verseny a fontos, hanem a művészettel való ismerkedés, elmélyü­lés, az alkotásvágy felkeltése. Csak megerősíteni tudjuk kolle­gáink ezen irányú törekvéseit. 17 te

Next

/
Thumbnails
Contents