Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1986-09-11

~ Mindezeken keresztül törekednek csapataink a megismerésen túl, az' érzelmeken keresztül is hatni az értelemre, lehető­séget adni a pajtásoknak az események aktiv átélésére, él­­ményszerü megélésére. Sikereink ellenére is megállapítható azonban, hogy van még tennivaló é nevelési -területen. Az ifjúság köréből ma is ér­­ke zi k._számtalan olyan jelzés, amely arra késztet benhünket, hogy pillanatnyi szünet és kihagyás nélkül végezzük ezt á ■munkát. Politikai nevelőmunkánk egyik fokmérője: hogyan készítjük fel a pajtásokat a-KISZ-ben való munkálkodásra ? 'Érdekes a kerületi kép ezzel kapcsolatban. Csapataink egy része nem végez különösebb munkát e területen, úgy érzik, hogy egész uttörőmozgalmi tevékenységük erre irányul a 8 év alatt. Más közösségek különösen 7., 8. osztályban erősitik ezt a te­rületet, sok külön program# ismerkedőéközös együttlét szol­gálja a KISZ-be való átlépés megkönnyitésát. Megint más csapatok pedig egész komoly, a KISZ-es követelmény­rendszerhez hasonló feladatok elvégzésére biztatják pajtásai­kat.- Minden esetben várjuk a KISZ-szervezetek értékelését munkánk­ról, s a közös "hogyan tovább" megalkotását. b/ Közéletiség - internacionalista és hazafias - honvédelmi nevelés v A bevezetőben érintett nehézségek miatt ma a felnőtt társadalom közéleti tevékenysége bizonyos visszaesést mutat. Csökkent a közösségért munkát vállalni akarók száma, talán az egész közéleti érdeklődésre is elmondható ez. . -■ ■■■: ts ' ■; : . ■ tó'. Hí 13 €5

Next

/
Thumbnails
Contents