Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1985-12-09
A PVB a Különfélékben tárgyalta a Társadalmi munkatársak foglalkoztatási rendjét. Az előterjesztéssel a PVB egyetértett. Napirend:- Jelentés a párton belüli iartkezelés és ügyviteli feladatokra vonatkozó párthatározat végrehajtásának tapasztalatairól. A testület a jelentés előzetesen Írásban megkapta. Az anyaghoz szóbeli kiegészítés nem volt. A napirend tárgyalásakor a jelenlévőknek kérdése nem volt. Két hozzászólás hangzott el:- az alapszervezetek szintjén az iratkezelés és ügyvitel túlságosan bürokratikus, sok a papírmunka.- a korábbi óvek iratszámával összehasonlítva, jelenleg igen nagyszámú, 1,5-szeres az iratmennyiség. Ehhez természetesen hozzájárultak az 1985. évi kiemelkedő politikai, társadalmi eseményekkel kapcsolatos irásos anyagok is. A PVB a jelentés változtatás nélkül elfogadta. Megállapította, bár törekednünk kell az irásos anyagok menryiségének csökkentésére, azonban a minőségi követelmények romlásának veszélye nélkül erre kevés esélyünk van. A jelentésben megfogalmazott feladatokat határozattá emelte, azt a politikai apparátus részére ki kell adri. MSZMP III.kér.Bizottsága Barabás Béla PB. titkár ki 5 _________________ 3