Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1982-11-03

A 1=199. évben /jmató harisnya beszerzési, ellátási helyzet az 1983-as gazdasági év szempontjából meghatározó, ezért el- HB ső lépcsőben annak bemutatását adom. l||j Vállalatunk 1982. évre dinamikus - közel 13 %-os - volumennö- Hp velést irányzott elő. Termékeink..ok meghat ára.zó -errpüK van a belföldi harisnyaellát sban. Termelésünknek mintegy 85 %-I Az 1981. évi erőteljes hazai keresletnövekedés után a bolke­­f*\. rcskodelem 1982. évre is igen jelentős forgalomnövekedéssel „számolt. Terveinket ezért ugv állítottuk össze, hogy terve­­zott többlettermelésünknek mintegy 50 %-a /4 millió pár/d’o/ év/ a belkereskedelem, illetve annak 85 %-át képviselő ROVIKÓT Nagykereskedőii Vállalatox többlet árualapjául szol­gáljon. Ezt figyelembe véve is a keresleti - kínálati egyez­tetések során úgy tűnt, hogy a RÖVIKÖT-ük f. évi igénye csak mintegy 85 %-ban lesz fedezhető hazai árualapból. Ezt Követőt n 0 RÖVIKÖT vállalatok kereslete váratlanul ér. igen jelentőser. mérséklődött, amiben elsősorban az a körül­mény játszott közre, hogy;- az 1981. év: hazai ós nagy volumenű inport beszerzések jelentős hányada az év végén, valamint f. év elején ér­kezett be, ezért reálisán cshk 1982. évi árualapul szol­gálhattak;- továbbá az 1982. é're engedélyezett tőkés készáruimport túlnyomórészt I.félévi megrendelései igen magas kereske­delmi készleteKot idéztek elő. A bolKereskcdc.lv.rn f. évi várható beszerzése messze .lmarad az 1981. évitőj, - összeoégoben közel . 0,0 millió pár/db­­bal lesz kevesebb az előző évinél. /Ebből mintegy 10 millió r

Next

/
Thumbnails
Contents