Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1982-02-03

val akarják mérni. Fel kell erre figyelni, mert ez a munka­stílus nem kifejezetten a KISZ-szervezetek sajátja, a párt. szervek is időnként ilyen irányban kívánják "foglalkoztatni" a KISZ szervezeteket.- A pártszervezetek sem foglalkoznak elegendő mértékben a fiatalok különböző rétegei politikai ismereteinek feltárá­sával, körükben fellépő ellentmondások tisztázásával. A KISZ politikai oktatásához is több konkrét segítséget kelle­ne nyújtaniuk.- Jobb összefogásra lenne szükség a család. KISZ, párt- és a pedagógusok között a világnézeti, de’ általános Vievol Á--­kérdésekben ia. /A valóság az, hogy mindegyik fél tudja a másik hibáit, - esetenként érzi a sajátját is - de mégis nehezen változik a helyzet./ r> c»/ A munkához való viszony, közösségi magatartás?- A fiatalok többsége szereti az értelmes, alkotó munkát. Je­lentős része azonban úgy fogalmazott, hogy a munkáról az elmúlt években megváltozott a társadalmi ideál. Az emberek többsége arra fekteti a hangsúlyt hogy minél többet keressen. A fiatalok számos esetben otthon is azzal találkoznak, hogy "mindegy mit csinálsz, csak jól fizessék meg". Ezért a tudatukban az anyagi jólétet mint elérendő célt nem mindig a kitartó munkával kapcsolják össze, hanem a gyors érvénye­süléssel, ügyeskedéssel. A munka, mint társadalommal szembeni kötelesség csak kevesek tudatában jelenik meg első helyen. Sikeres embernek azt tartják aki vezető, jó kapcsolatai vannak, anyagilag jól él. " A fiatalok szivesen vesznek részt közösségi megmozdulásokon, társadalmi munkákban. Hosszú lenne sorolni azokat a város­­politikai, szociális, helyi jellegű feladatokat, amiket önállóan végeztek. Társadalmi munkájuk elismerése azonban néha nem kap kellő hangsúlyt.- Keresik azokat a példaképeket, akiknél az általuk tanultak y a valóságban fellelhetők, másszóval akiknél megvalósul az eszmei, cselekvési egység. Több pozitiv példára, illetve példaképre lenne szükség folyamatosan a szocialista eszméink hirdetéséhez.- Néha nem kedvező amikkgű. találkoznak: belső szervezetlenségek a munkahelyen, idősebb bizalmatlansága, munkájuk indokolatlan leértékelése, atb.- A fiatalokra jellemző az őszinteség. Minden területen van egy . mag, amely véleményét bátran hangoztatja. Időnként nem valós érdekeket is szorgalmaznak az igazuk hitében. A munkahely nyújtotta demokrácia lehetőségeivel élnek, bár jelentős azok száma,akik nem ismerik azokat a jogokat, illetve kötelessé­geket, amiket az üzemi demokrácia nyújt éa feltételez. Az iskolákban a demokrácia érvényesülése formálisabb mint az fi % \ fi ;- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents