Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1973-06-07

» 2 ■ I fa gfa intézkedési terv nyilvánosságra került, azt általános öröm ós elismerés fogadta, természetesen elsősorban a kedvezmé-Í nyekben érdekelt női dolgozók részéről. Már a megjelenés idején voltak kívánságok, a kedvezmények kiszélesítését kérve. Akkor az anyagi lehetőségek erre nem 104 adtak nódót,azóta 1973 évben szélesítettük a kedvezményeket, s évről-évre felül fogjuk vizsgálni intézkedési térvünkét, törekedve további kedvezmények biztosítására. A KB hatéirozat végrehajtásával kapcsolatos tevékenységünket az alábbiakban részletezzük! A pártszervezet koordináló, irányító, ellenőrző szerepe^ nőpolitikái munka irányításában, A KB határozatot a PVB 1970 júliusában és 1970 szeptemberében, ^ ; a PB pedig 1971 augusztusában tárgyalta önálló napirendi pontként. „ § ] Ezenkívül meghallgatta és megvitatta a gazdasági vezetés és a szakszervezet jelentéseit a KB határozat végrehajtása ügyében <j#> hozott intézkedésekről* |H| fa A KB határozat kapcsán taggyűléseken, mind 1970-ben, mind 1971-ben pártcsoportértekezleteken, szemináriumokon vitára bocsátották a vállalati intézkedési terv tervezetét, amely csak ezek után - az észrevételeket figyelembevéve - került véglegesítésre. RR A párt vezető testületéiben növeltük a nők részarányát - ezen H belül a fiatal, fejlődőképes, több műszakban dolgozó nőkét - fai B s ezen munkásnőkből a kerületi, ill. Bp-i PB vezető testű­­fa leteibe is beválasztottak. '

Next

/
Thumbnails
Contents