Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1970-12-10

! - L - | 3./ Javaslatok a műnkJnegjavítása órdeké-SfSff _ ' ben. I Az elsőkórdóoben elölj Íróban rögzíteném, hogy a hazafias és internaciónalista nevelés a párt ideólógiai munkjának szerves része, feladata. Az MHSZ. munkája, t fekvése sajátosan és elsősorban erre irányul ós segiti elő. A feladat iránya érthetően ós első- A gorban az ország, a kerület, iskola , üzemi fi­ataljainak, hazafias nevelése felé irányul. Az ifjúság megnyerése egy adott cél felé irányítása, mozgósítása, szocialista fcend­­[ szerünk, jártunk, minllany^^feladajtx^^ i lesz mindenkoron. Ifjúságunk hazaszeretetének fokmérője, lelkesedése, ebből adódó tettei nagyon jelentősek ]-, számunkra. A hazaszeretet ma elsősorban a szocialis­ta építésben való helytállás^ a tanulásban való tó példamutatás, a szocialista embertípus kialakítá­sáért, kifejtett nevelő munka ós nem utolsósorban ^a fenti eredmények védelméért folytatott erőfeszí­tés, áldozatvá^telóaij^ezi ki. Minden társadalmi ós állami szervnek arra kell törekednie, hogy ez a hazaszeretet aktiv cselekvő hazafijáéban mutatkozzon meg. Úgy érzem, bátran állíthatjuk azt,- annólkül, hogy elfelednénk a meglévő lányos Sá­gokat - hogy ifjúságunk zöme- tanul, művelődik - 42 ^

Next

/
Thumbnails
Contents