Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1969-10-02
IJwraaKBKiíWMMBiesDiMHW* mwiMmmnff rmresa* * > - 6 -reagál-e erre valaki, hogy ez 2,4 %-kal csökkent. De hasonló a helyzet budapesti szinten is. Azért vetném fel ezt, mert valószínüleg a pártszervezeteknél lesz erre vonatkozóan is sok észrevétel. Olyan is van, hogy nem azok járnak /és oda/, akiket mi szeretnénk, hanem rábízzak ezt a spontaneitásra. Az sem megnyugtató, hogy a szakszervezeti oktatásokra járnak zömmel a munkások és nem a’ pártoktatásra. Akiket mi a pártoktatásrél hiányolunk, azok a szakmunkások rétege. Másik igény,.hogy színes- érdekes- vitetkozó- vonzó szemináriumok legyenek. - Ezeket pedig a propagandisták tudják biztosítani és ehhez az Elvtársak tudnak sok segitséget adni a propagandista előkészítőkön. Mindenütt növekedett a gazdaságpolitikai- ipari tagozat. A közgazdasági alapismeretek egy kifutott tanfolyam; de éveken keresztül jó©volt, - bár soha nem alapismereteket tanított, mert közgazdaságtant adott, ahol már feltételezték az alapismereteket. így nem sikerült hozzáigazítani a hallgatók igényeihez, követelményeihez a tanfolyamot. Ez évben azonban végig visszük, ahol a "moszkvai tanácskozás" anyagát ugyancsak kötelező lesz megtárgyalni. re Ezzel együtt, javasoltuk a Pártközpontnak ennek felülvizsgálatát, hogy szükséges-e jövőre ezt beindítani. A szocializmus építése tanfolyam úgy gondoljuk egy középkáder képző tanfolyam legyen- viszont az alapszervezetek úgy tekintik, mint a legalacsonyabb fokú tanfolyamot es nem keresik az utánpótlást , Az M-L EE.3-éves tagozatával kapcsolatban - a fiatal pedagógusokat ne akarjuk még egyszer végig járatni a 3 éven keresztül, az évenkénti 21-©napos szabadsággal. Igen hasznosnak tartom az óvónők jelentkezeset ide, -Egyszer már elmondtam itt, hogy inkább ilyen specjcollégiumokat lehetne indítani történelem- magyar- stb. tanárok számára pl. a hazafias nevelés késéséből ós igy tovább a többi szak-tárgy témájában különböző programokkal, Vagypedig a bioi.- kémia szakos tanároknak világnézeti kérdéseket adni és itt tehetne néhány, jól kiválasztott előadásban valláskritikát, ill. marxista vallásról szóló tanítást adni. A műszakiak továbbképzését is speciális tanfolyamok keretében kívánnám, ill. gondolnám megoldani - mivel valóban oda jutottunk, -n hogy az M-L EE rengeteg embert képzett ki; úgy, hogy a továbbképzést a speciális oktatási formáknál latom megoldhatónak, A tömeg-oktatásra fordítsák a nagyobb erőt az Elvtársak - ezt javasolnám. Kapcsolódva itt a Jámbor e-hoz, hogy külön dolog f amikor szemináriumra járnak és külön van az élet, a gyakorlat. Itt jelentkezik az a gond hogy nem válik az emberek vérévé amit tanultak - pedig a pártoktatás hallatlanul jó módszer az emberek tudatformálására. A marxizmus oktatásának harmas célját, hogy adjon marxista világnézetet, mozgósítson jobban a feladatok végrehajtására és arra, hogy a párttagok kommunista emberekké váljanak - ezt át kellene vinni erőteljesebben a pártoktatásra. Nem tragédia, ha ez nem megy máról holnapra, itt a "hiszen átmeneti korban élünk' felkióltásoP-keverednek az áldozatvállalások, a lazsálások és a munkafegyelem kérdései. © , , A pártoktatásban itt 3-6zres tömeggel van dolga az Elvtársaknak és ezt jobban fel kell használni mindezen eredmények elérésére, Egyet értek Maróti elvtársnővel az oktatás beindulását illetően, mert akik belátják a hibát, azok már egy lépést tesznek a javulás felé. Összefoglaló: „ .1.0