Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1969-07-24

y 1 i-lé­keli, hogy hozzon, mert ha 05 nincs meg, elekor ilyen problémák alakulhatnak ki. En erre azt a példát mondanám, hogyha egy családba véletlenül egy púpos gyermek születik, akkor a szülőknek közösen kell vállalni a gondokat, a igy van ez az MMG nagyvállalat esetében is, - együtt kell kialakitaniok a terveket, - együtt kell sírniok is nevetniük is. A VB részére ez egy tanúság lehet. Marótiné e.: Azt hiszem a Tóth elvtárs elmondta az összefoglalót, annál szebben és tanulságosabban azt hiszem nem tudnám össze­foglalni, csak szóazaporitás lenne, ezért én eltekintek az összefoglalótól. A Tóth elvtárs által elmondottakhoz: Rusználc et. megköszönte, hogy a ker-i PB a tisztánlátáshoz segítséget adott. Lemondtunk volna erről, ha az eredeti VB-anyag valóban _ objektiv, ás nagyon alapos helyzetrelemző képet adott volna. 0 Engedjék meg az elvtársak, hogy a VB nevében köszönetét mondjak Zsédely elvtársnak és azoknak az elvtársaknak, akik ebben a vizsgálatban resztvettek, mert a végzett munkájuk tulmptat ennek az egy gyárnak a tevékenységén. Rendkívül t.anu^ágo3 volt az a munka ahogy az elvtársak a feladatukat elvégezték. Nagyon örülünk annak, hogy mind a ""MG PB-a, mind az uj J Vezérigazgató, Fekete elvtárs látják a problémás kérdéseket, és e ' fogad jak. Teljesen igaza van a Fekete elvtár3nak. hogy nem lett volna jé hogyha ezt a vizsgálatot a Fekete et. nak kellett volna elvégezni, mert azt is mondhatták volna, hogy uj ember és már most hogy nézi a dolgokat. Megnyugtat bennünket a gazdasági és politikai vezetéknek az ígérete, és az, hogy a vizsgálatot segítőkésznek tartják. A Tóth et. azon kérdésére, hogy miért nincs itt Szekszárd képviselete, - véleményem szerint azért nem hívták meg oz ré elvtársak, mert megbeszélésünk során úgy ítéltük meg, hogy ez 0 nagyvállalat munkamódszerének az ügye és mi azt akartuk, te hogy a gyárat létrehozó"szülőkkel" értsünk egyet a nevelési kérdésekben, a gyermekek nélkül. Jámbor elvtárs lenn járt Szekszórdon és beszélt a politikai vezetőkkel és utalunk a határozatban is arra, hogy a nagyvállalat kezdje el a lerendezést. Nekem ez az egyéni gondolatom, de azt hiszem, hogy igy jobb, több lehetőségük lesz a gyár politikai'és gazdasági vezetőinek az ügy lerendezésére. Mercs et.: A Marótiné et.nő által elmondottak miatt nem hívtuk meg a szekszárdi elvtársokat. Különfélék: Tagfelvételek: 1./ Pruzsingzky Mihály - Ó.Szeszgyár Tagfelvételt PVB elfogadta 2./ Cserhalmi Vílmosné - (3.Gépipari ktsz. " " 3./ Hegedűs Géza 4./ Orbán Miklósné - " " " " 5./ Stampf Márton - Óbuda Mg.Tsz. " " 6./ Molnár Lajos - #" " " " Törlések: 1./ Lukácsi János - 9o-es körzet - pVB a törlést javasolja.! : §■ 2./ Torr Lászlóhé - Kalapgyár •tmmmmmmmmmmmmm te —wwy immár. .

Next

/
Thumbnails
Contents