Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1969-07-24

nem tudom, hogy itt a Tanácsra milyen értelemben gondoltak az elvtársak, - jó lenne fontolóra venni a Tanácsot a heti jelentések ütemezésénél is. Vörös et. :UG.y gondolom, hogy az anyag nagyon jól fogja össze a tájékoztatás és tájékozódási információs munkának a tovább­fejlesztését és a pártszervezetek felé mindenképpen hasznos lesz. Azt fűzném hozzá, hogy főleg az olapszervék figyelmét fel kell hivni, hogy az információt, amelyet a Bp-i PB. felé adnak továbbra is az objektivitás jellemezze, törekedjenek erre, torzulás mentes információt szeretnénk kapni. Egyetértek azokkal az elvtársakkal, akik az alapszervezetek felé azt igénylik, hogy egy kicsit konturosabban, érthetőbben fogják ö3sze a^feladotaikat. Bennem úgy fogalmazódott meg, hogy egyszerűbben kell adni ezt a feladatot az alapszervek felé; meggondolandónak tartanám, hogy esetleg ezt az anyagot rövidítve kapják meg, az általános elvi részre térnénk ki, 0 nem ismertetnénk, hogy mi lesz az információ sorsa, hová kerül. Valóban uj feladatként jelentkezik a pártszervezetek életé­ben, bár eddig is volt, de nem volt ennyire kimondva, hogy a párt kérdéseiről, a tömegszervezeti munka kérdéseiről egy külön, önálló anyagot kell készíteni. Valóban soknak tűnik a feladat, de figyelemmel kell lenni, hogy ez az információ továbbfejlődése, ami többlet munkával jár. Az alapszerveknél talán meg lehetne oldani, hogy - bár a határidő egybe-esik és ez nagyon lényeges kérdés - ne ragaszkodjunk mereven ahhoz, hogy külön anyagba fogják - össze, lehetne úgy is kérni, hogy egjütt küldjék a két jelentést, és itt kerületi szinten választanák szét az elvtársak. Nem tudom, hogy a IV-es pontban felvetett szervezeti kérdéseket /4/ szük3öge3-e a pártszervezetek felé közölni. Ami a "záradék" témát illeti, H/ én is kérdésként vetném _ fel, - ha a határozatra gondolnak az elvtársak, azt hiszem, akkor elmaradhat. 0 Kakukné et.: A 3-as ponttal kapcsolatban, amikor PVB ülésen tárgyaltuk a munkastilus kérdését, akkor mi is hoztunk egy ilyen jeJLlegü határozatot, - igaz, hogy az előző anyagokban szerepejjls, most úgy látjuk, hogy szélesebb körű nyilvánosságot t kell hozni elképzeléseinknek. Mtér üzemi PVB 3zinten i3 el­határoztuk, hogy a határozatot milyen szinten hozzuk nyilvá­nosságra, - ezért én ha ilyen jellegű az elképezlés, akkor kényszeríteni fog bennünket a fegyelmezett betartásra. Marótiné e.: Az egyik gondunk az amit a Kakuk et.nő elmondott, differenciáltabban meghatározni, hogyan adjuk tovább az anyagot. Erre azok az elvtársak na,gyón erősen és szigorúan kényszerítenek bennünket, akik később foglalkoznak az anyaggal. ' A 4. oldalon szerepel a ker-i PB és PVB ülésekről a jkv-en kivül egy rövid értékeléstyvagyunk kötelesek készíteni és ez kell az információhoz. En is egyetértek azzal, hogy ez a tájékoztató holnap a titkári értekezleten szerepeljen, magyarázzuk, szóban - és azért gondoltuk leírni, mert már annyiszor elmondtuk, leírtuk és még mindig nincs megfelelő megértés. A Pol.Bizottságnak és a Bp-i PB-nek nagy szüksége van arra, hogy gondosan készüljenek az információk, mert nem lehet országot, de még egy alapszervezetet sem vezetni megfelelő tájékozottság nélkül. ^°n 'MnWMIWHKBKíi I- 9 -

Next

/
Thumbnails
Contents