Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1969-05-15

f * 6 Több beírt adunk Szekszárdnak, mint amennyi tervezve lett tehát / ilyen kifogásuk nem lehet, x) ’ tó ^ - ..11 \ Jámbár e-nak aki ezt mondta az nem tette ezt helyesen! Hombányi 1 > Melvtars TÖBBET akar hozni Szekszárdból s ezt .helyesen teszi ! | Az olyan kijelentés, amit itt emlitettek, az helytelen szemlélet­ből adódik es ezert, majd beszélni kell vele. Ami a.leveleket illeti, azt meg fogom nézni. megára januárban találkoztam a városi PB Titkárával, aki semmi qszrevetelt nem tett akkor. Ha lett volna, va||5szinülog megteszi. Ö s sz e f o g 1 aló : Bihari elvtárs : f ' [ A_ jelentés készítői - az MEG vezetőit is bevonva - készitse- I nek el egy Határozati tervezetet, amelybe a jelentésben foglal- I takat és az elhangzottakat is figyelembe veszik. Most nem volna helyes és idő sincs arra, hogy megfelelő határoza­tit hozzunk, - olyant, amely az árnyalati különbségeket is figyeiembe veszi. 1 ' E témát amikor'PB-ülésen tárgyaljuk, akkor kiderült. hogy egy rendkívül összetett, sokrétű munka a párt gazdaságszervező munkáia.: ^ o, amikor egy-egy anyag elkészült, igen sok vita,volt fölöttük. C* Az a velemonyem, hogy a Párt, az SGESZ TEVréré0S,:’hEVáL gyakorol hatást a termelőmunkára. Amelyik pártszervezetben a Párt sokoldalú tevékenysége kielétető akk9r úgyanilyennek kell lennie a gazdasági folyamatra gyakorolt’ hatasónak is. i , . Megitélésem szerint, a vállalati VB a pártmunka egészét érintőén az utóbbi időben (különböző évekhez mértei) tény! ebesén f fejlődést ért el. De, szerintem Rusznák e-nak nagyon el kellene gondolkodnia $5on ©amely.többoldalról felvetődött, hogy MEG EÉYIBB ALAPON és BÁTRABBAN kell dolgoznia. Arra gondolok hogy ha'fogyatékosságokat észlelnek, akkor azt sokkal bátrabban es következetesebben vessék fel ís VIGYEK VÉGIG! i ügy hiszem, nem viszik végig kellő mértékben az ilyeneket, ezért kell, nogv megfelelő partnerekre találjanak ezekhez, mondok példákat :- A vezetés színvonala rendszere következetessége a vállalatnál. Azt pmar eredménynek kell elkönyvelni, hogy 1%3. jan-tól Igazgatói fanacs-üleseket tartanak. De ' ezt is úgy kellett kierőszakolni a ré vallalatml, mert nem értettek meg /nem fogadták el/ ennek a szükségességét. A- ?VÖ is látta ennek szükségességét és azt hogy határozottabb fellepessel/kell ezen változtatni, > Arra a kérdésre, hogy milyen a főosztályvezetők kapcsolata, azt a választ adtak nogy alkalom-szerüek". - Ezt nem fogadhatjúk el a^vözetes ilyenfajta rendszertelenségét. Ezért, ezen a helyzeten I már holnap reggeltől változtatni kell Szücs e-nak, A vezetés rend-1 szeressege nem a,saját találmányom, | Szücs elvtárs : Evek óta rendszeres ez! 'BiliaiT e'Iyta'rs : Akkor téves volt a válasz, mert a válasz ez volt! Húsznak elviars : Az Igazgatói Tanács-ülésekre mondtam, hogy 1963— óta volt alkalom-szerű és 1%9.jan-tól rendszeres. Bihari elvtárs : Akkor visszaléptünk, de a főosztályvezetőknek mindegyiknek rendszeresen részt kell venniök ezeken. Vizsgálják meg a saját vezetői munkájukat és a tapasztalható hi­bákat igen gyorsan szüntessék meg. S, aki nem alkalmas, azt el kell helyezni máshova, A beruházásokat illetően, Szekszárdiad kapcsolatban PB-unknak jelezték, hogy az MMG-nok lesz egy szekszárdi’üzeme. Annak idején ; magam, is voltam lent - személyesen - többször is, a megyei PB-gal is tárgyaltunk, stb. Ezek ismertek, az üzemi elvtársak előtt. A Szücs elvtárs igen sokat viaskodott a felettes hatóságaival akik nem úgy kizelték ezt a kérdést, mint magunk. Akkor, külön*meg­f ____________/IV . / .

Next

/
Thumbnails
Contents