Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1969-05-02

- 21 -A Politikai Bizottság határozata megelégedést ás egyetértést vál­tott ki. E fontos határozat feldolgozása és levitele általában megfelelő ós szervezett volt. Megállapítható, hogy a pártszerveze­tek nem csak a határozat feldolgozásában és ismertetésében végez-. tek jelentős inunkat, hanem következetesen munkálkodnak annak érvé­nyesülésén. A.munkások többsége - ezen belül természetesen elsősorban a. párttagok - a határozatot ismerik; értik annak jelentőségét, Kü­lönösen konkrét eseteknél vetik fel, hogy a pártszervezetek nem mindig elég határozottak, nem minden esetben követelik meg a veze­tőktől az egyértelmű, a rendszerünk melletti aktiv kiállást; - főleg ami a középszintű vezetőket illeti. A középszintű vezetők bírálata természetes, hogy másképpen jelentkezik, hisz ők.vannak közvetlen kapcsolatban a munkásokkal; naponta találkoznak, szinte együtt élik le életüket, s a munkások ,a kritikus időben joggal várnak egyértelmű állásfoglalást tőlük. A dolgozók közül többen kifogásolják, hogy a helyi káder­­utánpótlás nem eléggé ismert; szerintük vezetői.beosztásba bátrab­ban kellene kiemelni olyan fiatal szakmunkásokat, akik arra ráter­mettek, Az utóbbi időben megnőtt egy-egy adott területen a vezető sze­­; repe. Igen jelentős tehát a dolgozók és a vezetők közötti megfele­lő kapcsolat. Elég erőteljesen vetődik fel gyári szinten is : töb­re beb szeretnék látni a,mozgalmi vezetőket és a gazdasági vezetőket is a napi munka során. Jó példaként említik azoknak az igazgatóknak a munkamódszerét, , akik minden nap végig járják az üzenet,személyes tapasztalato­kat gyűjtenek a munkáról, a hangulatról. Olyan vélemények is vannak azonban, hogy gyakrabban csak évvégi hajrák idején vagy külföldi vendégek fogadásánál találkoznak a vezetőkkel, - a napi munka köz­ben keveset. Szinte minden beszélgetésen felvetődött a csoportos beszólgeté­­: sek rendszerének igénylése mint legjobb forma arra, hogy a dolgo­zókkal való kapcsolat állandó legyen. A csoportos beszélgetésekre­­általában az őszinte hang a jellemző, az úgynevezett kényes kérdé­sek is felvetődnek, A kerület vizsgált üzemeiben a felsőbb szintű vezetők általá­ban megfelelnek a hármas követelményeknek, . / . mmhbkmmmmmmmmmr mtmuammmruimvm;

Next

/
Thumbnails
Contents