Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1969-05-02
forint, holott ebből az összegből a beruházási csoport raktárát ópi- j tették fel, • A munkakörülmények javítása mellett, nagyobb figyelmet kell fordítani a gyáraknak a szociális gondok enyhítésére is. Sürgős intézkedést várnak a munkások például a_BMG-ben, ahol az öltözők zsúfol- I tak, piszkosak, férgesek, nedvesek. A gyárak nagyrészénól az üzemi étkezés lehetőséget jónak ós nagy kedvezménynek tartják. Viszont kifogásolják az ételek minőségét ós árának emelkedését. Ezzel együtt nőtt az üzemi étkezők száma., Viszont az üzemeltető Vendéglátóipari Vállalat a többszöri figyelmeztetés ellenére sem változtatott a BRG üzemi konyhájának helyzetén. - Karban- 0 tartásra szorul az elhanyagolt étkezde, de a tapasztalatok szerint a konyha vezetője sem tartja be a KÖJÁL előírásait. A Csh-i Szövőgyár-, bán 196? nyarán tisztiorvosi utasításra lebontották az ebédlőt, azon-, bán építési kapacitás hiányában az üj még a mai napig sem épült fel. A dolgozók ideiglenes helyen étkeznek. A védőételelja rendelkezéseknek megfelelően juttatják a vállala- I tok. A textilgyárak egy-egy üzemrészében vitathatóvá vált-a vódőótel juttatás, miután az elmúlt három év alatt az illető műhely munka- , körülményei javultak és az egészségügyi veszélyeztetettség megszűnt. A munkaruha-ellátás minden gyárban az előirt rendelkezések szerint történik. A munkaruha kihordási ide je- azonban, az utóbbi időben. ' 0 az egyik legvitatottabb téma. Általános panasz a kihordási idő növelése ós az, hogy romlott a munkaruha minősége. 0 A részjelentések nem mindegyike foglalkozott az Üzemorvosi egészségügyi ellátás.kérdésével, azonban megállapítható, hogy ja válás mutatkozik itt is. Á betegellátáson túl, szaktanácsadásra és szakorvosi 1 vizsgálatra is kiterjed az üzemegészségügy vizsgálat, Az egész-napos orvosi rendelés folytán, nőtt az egy betegre jutó vizsgálati idő. Az üzemorvosi rendelés mellett, a gyárak némelyike a hét meghatározottnapjain fogorvosi kezelést is biztosit. I Felvetik a munkások, hogy helyes lenne az üzemorvos jogkörét.kiterjeszteni. Azt kérik, hogy lázas beteg dolgozp részére az üzem, orvos adhasson legalább 3 napnyi betegállományt. Jelonleg 1'napot engedélyezhet és a dolgozó másnap elkezdheti a kálváriát az SzTK-ban. A szociális gondoskodáshoz tartozik, hogy a gyárak pénzügyi támogatást nyújtanak a rendkívül-nehéz helyzetbe került dolgozóknak. Van ahol erre kétféle keret -egy szakszervezeti és egy vállalati- - áll rendelkezésre. A munkások a helyi szakszervezetek, mühelybizott. / . 2M I I llMWMHMMp111*1 """*' " ' - 1 ■----------—-— [_ fi I 7 7