Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1969-01-09

? . : i - 5 -Megismertél; azt a hatalmas, önfeláldozó, hősies munkát, amit a párt végzett* Különösen nagy hatású volt az anyagnak az a része, amely megmutatta, hogy az 1916,november 24-e# és 1919*március 21-e között eltelt rövid idő alatt a párt ©lyan tömegbázisra, tett szert, amellyel képes volt arra, hogy a hatalmat a kezébe vegye. Az idősebb elvtár­sak szívesen emlékeztek vissza, ismertették tapasztalataikat a fia­­talabbakkal; az anyag tárgyalását, szinte saját "rehabilitációjuknak érezték* Felvetették, hogy Károlyi Mihály szerepe ma túlságosan idea­lizált; régen nem igy értékelték. Szerettek volna többet hallani az alapitó tagokról, elsősorban Kun Béla további szerepéről és sorsáról. Úgy vélték, nogy az akkori ve­­zetők, még ma sem kapják meg az őket megillető elismerést, pl: utcái;, terek, emlékművel; alig emlékeztetnek rájuk* E témánál lényegesen nagyobb volt az aktivitás, mint egyébként; al­kalmas volt arra, hogy megismertesse a part politikáját és értelmi­leg is mozgósítson a végrehajtásra. — A "társadalmi rétegződés" cimü témánál nagy vita volt a munkásősz tály fogalmáról a szocializmusban. A pártoktatás hatékonyságát kedvezőtle­nül befolyásolja, hogy a szocializmus teljes felépítésével kapcsolatos társadalompolitikai kérdések tudományos kimunkálása - a társadalmi változások üteméhez viszonyítva lassan halad előre. MÉLüifiSS. egyetértés a társadalmunk szerkezetében vógbemont vált[ozásök..értéke­res lésében, pl.: kik. tartoznak a munkás osztályhoz, hova sorolható a mű­szaki értelmiség. A foglalkozások során ■■—' melésben közvetlenül résztvevő techni;^(^-ó^méiv^c^^<a. muaM§í^ií.“ tálvhoz tartoznak, - annak egy rétegévé,válnak. ^ \íuíég mindig találkoztunk olyan nézettel, hogy a technika fejlődésevei ' a voestősterepet egyreinkább as értelmiség veszi át a munkásosztály—., téü í v 4'“0 -> tó v» - 2 &' tó7, 0- A tematikától függetlenül a szemináriumokon rendszeresen felvetődtek aktuális külpolitikai kérdések is. Pl: .g ; f Változatlanul foglalkoztatja a hallgatókat a csehszlovákiai hely­zet alakulása, melyet sokan pesszmisztikusan itelnel; meg.- Aggódnál; a szocialista világrendszer, a kommunista világmozgalom egységének megbomlása miatt.- A vietnami kérdés állandóan napirenden van; várakozással tekintenek Nixon külpolitikája elé. Egy része enyhülést remél, de a toobseg jobbra tolódástól tart. j ~ . H *

Next

/
Thumbnails
Contents