Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1968-02-08
erősebb kézzel kellene foglalkozni. Elmondták, ho{jy a felelősségrevonás a fiatalkorú bűnözőknél nagyon humánus. A TV műsorai ia elősegítik a huliganizmust éo az ízléstelen öltözködést és hajviseletet. A Belyerakikóazitőgyárban a beszélgetések folyamán felvetett hiányosaitokat, kérdésiét a novemberi taggyűlésen értékelték éo a felvetett problémákra mindenkinek elfogadható választ adtak. A pártszervezetek ogyrószóben a beszélgetések során felvetett kérdéseket írásban rögzítették azzal a céllal, hogy azokat feldolgozva, majd az egyik soron következő taggyűlés elé vigyék. ^ Kirivó eset az, ami a Pamutkikészitőben történt. Itt az összeíráskor ' egy olyan párttagot találtak, aki már hosszabb ideje dolgozott a gyárban, azonban nem a munkahelyén, hanera a lakóterületi körzeti pártszervezetben volt nyilvántartja. A vele való beszélgetés során elmondotta, hogy az ellenforradalom után, amikor leszerelt a karhatalomtól, egy KTBZ—ben helyezkedett el, ahol egyedül volt párttag. Itt nem nézték jó szemmel a párttagokat és ezért ő pártkörzetnól tartotta fenn a párttagságát. Amikor a Parautkikéozitőbe került, nem jelentkezett át, mert azt gondolta, hogy hasonló szellemmel találkozik, mint a KTBZ-ben. A beszélgetés során meggyőződött arról, hogy nézete hibás volt, ezért átjelentkezett és bekapcsolódott munkahelye alapszervezetének életébe. ^ ünnepélyes tn?»könvvklosz tó taggyülések Ipbonyolitása. A tagkönyvkiosztó taggyűlések mindenütt ünnepélyesek voltak és méltün tükrözték ennek az eseménynek kiemelkedő jelentőségét. A meleghangúintu taggyűlésekén elhangzott beszámolók erősítették a tagságban a harcos kommunista öntudatot ós felelősségtudatot. A tagkönyvkiosztó taggyűlések többségében a tagkönyvkiosztást Összekapcsolták a Központi Bizottsági határozat ismertetésével, ami móginkébb aláhúzta annak jelentőségét. A taggyűlések ünnepélyességét növelte a helyiségek megfelelő dekorációja, valamint az, hogy sok helyen egy szál virág kíséretéből) nyújtották át a tagkönyveket, a III/5-öa kox'zetben himzett könyvjelzőket adtak a tagkönyvekhez. A III/lo-es körzetben a tagkönyvcsere alkalmával könyvjutalmakat osztottak ki a jó munkát végző elvtársaknak. ;): ^ •/• ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ‘ 0