Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1964-01-30

’ raáltságát biztosítja; s azt, a munka során, értelemszerűen kell felhasználnia. » A jegyzetelésről, a titkári értekezletre való felkészülésről majd néhány dolgot meg tudunk állapítani. megállapíthatjuk azt, hogy a titkári értekezletek betöltötték a szerepüket; de,nem is ezért vizsgáltuk e kérdést, hanem azért, hogy hogyan menjünk előre. Erre most sok okos észre­­?Javaalat hang2ott el, s azt elsősorban a ker-i PB két titkárának kell tudomásulvenni, s akik ebben résztvettek ??? szamara is konkrét segítséget tudunk adni. Altalaban az a„rend, hogy minden második titkári értekezlet r csopox’tos, tehat havonként egy éa ettől, csak esetenként tér­'uníc öl* Nem ^is “tudom, miept kellett ezt ig belevenni az anyagba. Talán azért tettek ezt, mert régebben úgy volt, hogv ezek a „csoportos titkárik egész-naposak voltak, s talán azért, hogy jo lesz erre visszatérni a jövőben, mivel egyik másik elvtárs hol ezert, hol azért megy későn haza. Azonban volt úgy, hogy„reggel kezdtük a titkárit, akkor ebédre haza kel­lett menniük,_s ezután .újra visszajöttek ide. Ekkor felmerült, liogy tartsuk„ inkább d.u. l-.től este 6-ig 7-ig a titkárikat; /de talan mégis jobb lesz az előző gyakorlatra visszatérnünk, mert úgy nem oly.an fárasztó. ' A titkári értekezletek témája. A PB különböző határozata be­­foJ.yaso3.ja a munkatervben rögzített feladatokat, valamint a ? VB-hatarozatokat is visszük a titkári értekezleteken tovább*, valamint a felsőbb' sze.rvek párthatározatait is ismertetnünk Kell, teliat nem lehet itt nagyon elka3.andozni. Egy hónapra előre mindig tudjuk, hogy mit akarunk tárgyalni. Pl: a Bp-i PVB-nak volt olyan határozata, hogy a VIII.Kongr. határoza­tait végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokat vigyük to- I vabb ea hasznosítsuk. Azután legutóbb, a Pártfőiskola tan­• székéről a filozófiával foglalkozó elvtár*snő /László Lenke/ y,01? x, ea az osztály harccal kapcsolatban tartott előadást, íoglalkoztünk mi kulturális kérdésekkel is, pl. amikor Mesterházi Lajost felkértük az egyik müvéről való vitára, vagy a Közel-Kelet témáiról Salgé elvtársat. Ezek nem túl | messze lévő témák. A jövőben méginkább törekednünk kel3 ar­ra, hogy színesebbek legyenek a titkárik. . "Y Az előadásokkal kapcsolatban; hát, nem mindég sikerül. Ami­­•Kor magunk is tartunk titkarikat, sokszor az emberben önma­gában is felmerül, hogy jobb lett volna, ha még jobb az elő­adás. re A csoportosításnál„felmerült, hogy szakonként, vagynedia felkészültség szerint csoportosítsunk. S felmerült az is, " -hogy j,obb lenne a fe3rkészültség szerinti csoportosítás, mert ténylegesen politikai párt vagyunk és, mert lényedében köz­gazdaság!., gazdaságpolitikai kérdések vannak és ezeket egy­forma szintű emberekkel tárgyalva, ,j.obban meg tudják vitat­­ni es értelmezni. Viszont, ha a -szakma szerinti csoportosí­tást viaszük tovább, akkor előfordul az, hogy belebonyolód­nak olyan szakmai kerdesek tárgyalásába, amelyeknek mego3- dasa nem a Pártbizottság feladata. Ezért, helyesnek tartom azt, hogy a függetlenített titkárok , fele nem instruálunk külön, mert ők résztvesznek a PB ülésein is, az összmunkatársi .ertekezleteken is, ezért a minden máso­dik, ill. csoportos titkári ^értekezleteken velük külön fog­lalkozunk. Az orvosokkal, pedagógusokkal, körzeti ill. tömeg­szervezeti vezetőkkel is külön foglalkozunk, s ezenkivül van meg egy„néhány üzem, amelyeket csoportosítani kell. Itt a visszaellenőrzésnek azt a módját választottuk, hogy . e§.y~egy függetlenített titkár beszámol a területének munkáiá­­rol. „ ° /Véleményem szerint helyes lenne, ha a felkészültségnek meg­)ikfiuin tudnanfc í=s°P2rtoaitani az embereket, de ez sem mindég- An Y... ' • ' — . -: - lo -

Next

/
Thumbnails
Contents