Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1963-09-05

/ • „fi fi , ‘ J'Vrefajfi-'-' •"^U* Í ’ ‘ 11 ' ^ "f r ) 1 / ‘ - + -i volt egy Kis nézeteltérés, „de ez is megszűnt. Nem zavarja a termelést az emberek hangulata, inkább várakozó, hogy mi lesz az év végén. Jól dol­goznak „a tagok, persze dolgozhatnának még jobbon is. Gyurcsó elvtárs Kérdése, hogy hol tart a 'cséplcs, most tart ?o a-nál. íost mar ütemesebben négy a cséplés, most már az emberek is akarják, hogy minél előbb befejeződjék. A cséplőgépünk rossz volt és az idén még csa ; először sSkerült lol mázsa gabonát c aépeInunk vele. A pecsenyecsibe hús termelésünk a tojástermelést nem zavarja, mert úgy áll rendelkezésünkre mint eddig. Nem számoljuk fel, csak ebben az épület­ben nem lehet annyi pecsenyecsibét előállítani. A baromfi átadásunk* a r Bar ne váll. részére történik. Gondjaink vannak a munkaeaővel, hogy a terven felül megtermelt mennyiséget betudjuk : aicoritani. A gondokon úgy enyhitün.:, hogy te ljesítménybérbe dolgoznak embereink, ahol lehet. Kívánunk igénkbe venni külső segítséget, pl. diákokat, vagy KISZ fiatalokat. Ken lehet őket teljes értékű munkaerő­nek tekinteni, e bizonyos segítséget fogna;: adni. Arra törekszünk, -'.ogy ne maradjon kint semmi i nü. ff < rí .ormok k" ni. hm.', a munkaerő, de lényeges javulás is tapasztalható. A szeszfőzdéi tervtelje Bites t jobb áru beszerezésével kívánjuk teljesíte­tté ni. Azonban ezzel kapcsolatos cl kép z.e léseink inga ni. kezdenek, mivel í, on töméntelen mennyiségű almát kaptunk és szilvát pedig nem. Kértük, ho y no csak almát küldjenek, hanem szilvát is, mert igy nem tudjuk a tervünket teljesíteni. Hogyan érintik a lakosság ellátását a kiegészítésben elmondó:vak? Hgészé­­ben véve nem érinti, hiszen jelenleg is foglalkozunk szőlőgyükereztetőssel. A -öl fijes területen kívánjuk a sárgarépát és a gyökért csökkenteni, üz í nem fogja befolyásolja a lakosság zöldség „ellátását. „ „ Az egész évi gazdálkodás menetét a piaci urak, az . ru erte.késitesc, es a betakarítási munkák befolyásolják, hogy hogyan zárjuk az evet. ha azok „ |áhph qp 'rak, amelyeket beterveztünk megvalósulnak, akkor szép eredményi; erünk-á|h 0 1 • A jövedelemelosztást a jövőben elsősorban a teljesitménybérezéssel Kíván­juk fokozni. Ezt kívánjuk kiszélesíteni olyan lyo ken ahol „le1 iet. A^ nö­vénytermesztésben 7o h—os béralappal gazclálkodunr., ki mit végez azt Kapja. A fegyelmiket letárgyaltuk, és hétfőn kerül vezetőségi ülés„elé. A munka- 1 fiffh bér viták ügye rendeződött, nekünk kell meg 2o q almát elszállítani. Az őszi munkánk teljesegészében be vannak fejezve, bfo hold tarló x cl szán­tását kellett elvégezni, ez 3o hold kivételével fel van sz .ntva. Azon an a talajmunkák még hátra vannak. A vetéssel már ni c s gond a termelőszövet­kezetben. 4o holdon termelünk szovjet búzát, a csavazas is megtör c-ont, uev hogy októberig minden körülmények között eleget i.„udunk„ tenni ve üesfc — ladatunknak. A téli felkészüléssel kapcsolatban raktározási nenezsegexnk , . vannak, gémeinket nem tudjuk hova tenni, el re „kell „hozni egy-icet „beru­házást, es igy lényegesen jobb helyzetbe kerülünk, * toli fölkészülésnél nagy gondot kell fordítani a pecsenyecsibe nevelőre. Nagyon s .rgosen be ke’lene építeni e-y nagy teljesítményű ventillátort, es 2 oo. kazánt, így fUtéő Stajjrih ia lénhgedn javulnának. A .Uósáeho* a ssUkseaes In­­tázkedéseket megtettük. Töméntelen sok takarmányra van szuksegun^, hogy bőségesen eltudjuk látni télen állatainkat. A ld ezer h messze benne van a 3o %-ban. Lakatos elvtárs milyen távlati terve van a termelőszövetkezetnek, és I milyen mezpgazcíaaági cikkekből van tervezve. Bak elvtárs több évre szóló távlati terve nincsen a szövetkezetnek* A Főv. fan ács" egyetértésével a termelést is ilyen irányba viaszuk. 40 ■ -------------------------------------------------------------------------------------------------------------— -------------------------------------------------------------------------­­­­­­­­a

Next

/
Thumbnails
Contents