Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1962-02-08
Többekközött vara olyan személy is, aki olyan mmkatómával foglalkoziko amit az általunk adott határidőre befejezni nem tudott« /Pl* Lehotai. mérnök, főldzárlatvizsgáló készülék/* Ezért a személyével kapcsolatos elképzelésünk csak egy későbbi időben valósulhat meg. Az elmúlt évben és jelenleg is a fő hangsúlyt a káderutánpótlásra káderek kinevelesére' brztositasara keli irányítanunk mind a politikai* mind a gazdasági területeken. Vállalatünk előtt álló fejlesztés / hely* területi bővülés^ valamint a bzekszardon épülő üzemünk létrehozása*/ egyre inkább sürgetően követeli a megfelelő szakkáderek kinevelósót, biztosítását* tó A Pártszervezet közösen a gazdasági és társadalmi szervek vezetőivel megvizsgálta a küzépká&erek utánpótlásának lehetőségeit* Ennek alapján különböző vezető beosztásukra javaslatot készítettünk A Szekszárdid létesítménynél már a tanműhely épül, és a helyi Tanácsszervekkel# valamint a gimnázium vezetőivel történt megállapodás alapján 1932.""ben mar loo fő érettségizett fiatalt tervezünk beiskolázni, illetve műszerész es esztergályos ipari tanulónak leszerződtetni, hogy mire az üzem megépül /kb. 1964/ már loo fő helybeli sza.uaun.k0.st tudjunk; foglalkoztatni e telephelyen. I | A természetes utón történő káderutánpótlásról párt és tömegszer— vezeti iskoláztatással, egyetemi* szakbeehnikumi0 technikumi továbbképzéssel ós társadalmi ösztöndijaztatással gondoskodunk* Ezenkivül a vállalatnál különböző szakmai tanfolyamokat szerveztünk ós szervezünk, többekkézotts f 7o fővel 1 éves automatika tanfolyam*/a vizsgák most folynak */ 3o főfel MEO alapfokú tanfolyam 25 fővel MEO haladói. ku tanfolyam 25 fővel esztergályos továbbképző tanfolyam 25 fővel 2 éves elektroműszerész tanfolyam A betanított munkásoknak segítséget és lehetőséget nyújtunk, hogy az 5 éves szakmai gyakorlat elérésekor szakmunkás vizsgákat tegyenek. ÁB '' Jttré *] p £ ^6 -i'