Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1962-03-08

iB 1 * Budapesti I.és IlI.kerUleti bíróság elnöke. "1 ! JELENTÉS a társadalmi tulajdon elleni bűncselekményekkel kapcsolatban. t p * 1 . ' 1958.-ban a bíróság III.kerületi ügyekben 144 vádlottal, 1961.-ben pe­dig 19ttLvádlottal szemben hozott Ítéletet.Tváltozás véleményem sze­rint nem csak a vádlottak számának növekedésében mutatkozik meg, hanem az általuk elkövetett cselekmények súlya is növekedett. At elmúlt év- 700. arányiaS nagyobb, sok vádlóttas ügy került tárgyalásra, mint 1958.-ban, az általuk okozott kár is magasabb összegű volt, az elkövetés módja is bonyolultabbnak mutatkozott. "tóz ügyek tárgyalásánál a bíróság egyik feladata a bűncselekmények okai­­nak, az elkövetést megkönnyítő körülményeknek a feltárása. Ilyen okok közül ki kell emelni a szükséges ellenőrzés hiányát, amelyet a kellő öntudattal ós fejlettséggel nem rendelkező dolgoz-ók, valamint a bűnözők észrevesznek és kihasználnak. így pl. taré Épületanyagfuvaroz- V.-nál ,a' szállítmányokat kisérő bizonylatok ki­v állításának a rendszere annyira hiányos és rossz volt, hogy maguk a ^ós megfelelő módszert is ! ajánlottak. A vezetőség ezt nem vette figyelembe és csak akkor tett in­tézkedést, amikor a gépkocsikon nagyobbszabású lopássorozat napfényre K6ruix« A gyárak, vállalatok és üzemek kapuiban a dolgozók motozása felületes, gyakran osak szúrópróbaszerű, ami igen sok bűncselekménynek vált már okozójává. így pl. a Goldberger és a Textilfestőgyárban sok büncselek- i raény elkövetését tette lehetővé az ilyen ellenőrzés. 2?! yendéglátóipari V.-nál a pénztáros napi elszámoltatásának a hiánya szin­ten gyakran adott mádot a sikkasztás elkövetésére.Ugyanennél a vállalat­nál nagy hiba,volt, hogy a bűncselekmény miatt elitéltet a vállalat má­sik egységében hasonló beosztásban alkalmazták. Szervezési hibára és készben ellenőrzés hiányára vezethető vissza az üzem területére való szabad bejárás, amely ugyancsak sok esetben segiti elő a társadalmi tulajdonban kár okozását. Pl.Az Óbudai Hajógyárból ön­kényesen kilépett vádlott minden este szabadon bemehetett a gyár terü­letére és az öltözőhelységben aludt több éjtszakán keresztül. Clgarettá­­zása közben, illetve miatt tűz keletkezett, ami kb. 600.000 Ft kárt 0- kozott. _ - JeAtilfiatágyá^/egyik üzemrészlegébe idegen személyek szabadon járhat­/•} < tak be és ki. Az egyik dolgozó ilyen személyekkel csempésztette ki a , textilanyagokat. A Goldberger Textilmüvek területéről a raktárvezető, az ellenőrzési oso­­- port vezetője es az egyik gépkocsivezető kb. loo.000 Ft értékű szövetet vitt ki a kapuellenőr hanyag kötelességteljesitése miatt. UgyaHosakm Ezzel ellentétben a helyes, felelősségteljes kapuellenőrzés ■ C^BÍ _| »

Next

/
Thumbnails
Contents