Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1961-02-09

Az újítások a vállalatnál az utóbbi időben eléggé lecsökkentek és most vizsgálják: ennek okát. ’ A szakszervezet feladata a bizalmiak felkészítése, ugyaíncsak el kell érni, hogy a gazda s -'gi vezetők í p megjelentene k a termelési ta­nácskozásokon, mert ez jó hangulatot v 1t ki, ugyanakkor ellenőrizni kell következetesen a felvetett javaslatok, elintézését. Égető et.: Helyes lett volna a jelentésben a szakszervezeti munka kérdé­seit alaposabban tárgyalni, ez hi-'nyoss -ga az anyagnak. Ennyi közvet­len tapasztalatot még az apparátus sem szerzett és ez tükröződik a VB~i anyagban is. A javaslatokkal kapcsolatban, kéri, hogy az első pontban a szakszerve­zet szerepét huzzuk kissé jobban alá, ugyanezzel kiemeljük a szakszer­vezetben dolgozó kocrunisták feladatat és felelősségét. A második javaslattal kapcsolatban nem ért egyet (%urcsö elvtárssal. Javasolja, ne hívja össze a PB a művezetőket, ez néma PB feladata elsősorban. Hívja össze őket az iparigazgatósúg iparáganként, itt je­lenjenek meg a PB részéről, szólaljon ott fel a helyi pártszervezet. Ezekre a megbeszélésekre készítsék fel a kommunista művezetőket. A harmadik pontasrar vonatkozóan, javasolja, hogy a szakszervezeti bi­zottsági titkárokkal közösen hozzák létre ezt a megbeszélést és ide meg kell hivni a szakszervezeti központ egy-egy munkatársát. Mivel ez iparáganként lenne megtartva, kisebb csoportokban hasznosabb tanács­kozások lennének. Krausz et. : Az a véleménye, hogy Gyurcsó et. javaslata a helyes és ellen­kezőleg, az iparigazgatóságot kell meghívni ide az értekezletre. így ezek a középkód erek is érezni fogják, hogy a PB foglal közi k ve lük. Bihari, e t.: Választ ad a hozzászólásokra. ^ Az előterjesztés jó, elemezte a termelési tanácskozásokat, felszínre hozott nagyon sok problémát, hangsúlyozta a lényeges kérdéseket. Pozitívnek kell értékelni azt, hogy a dolgozóknak kb. 70 százaléka f / s vett részt a termelési tanácskozásokon. Nem az a probléma, hogy a termelési tanácskozásokon nem elsődlegesen a norma kérdésekkel foglalkoztak, sőt, kérték is az elvtársakat, ne— Hogy a norma legyen a fő kérdés, legyen ez csupán része az egész meg­beszélésnek. Ugyanakkor legyen meg a dolgozók megfelelő tájékoztatása is etekintetbem. A holnapi aktivaülésen meg kell említeni, hogy elle­ne vannak minden mechanikus normarendezésnek. Nem is az Égető et. ^ által felvetett kevesebb keresetért több munka a lényege a norma rende zéshek, ilyen jelszót nem is szabad használni, inkább úgy, hogy a meg­lévő keresetért több munkát várnak a dolgozóktól* Néma fizetés csök­kentése a cél. Fel kell számolni a norma rendezéssel kapcso latos poli­tikai munkában jelentkező bátortalanságot. Az ügyészség megvizsgálta, betartják-e a vu 11a la tok azt a rendelkezést mely szerint a dolgozók minden észrevételére 8 napon belül választ kell adni, és megállapította, hogy ezt nem tartják be. Ezzel sok i­­gazgatóba bele lehetne kötni. Mindenesetre fel kell hivni az iagz­­g&ók figyelmét, hogy van ilyen rendelkezés és szerezzenek érvényt ennek a rendeletnek osztályvezetőik, művezetőik segítségével, A VB-nek volt már olyan határozata, hogy a művezetőket össze kell hiv­ni. Véleménye szerint, nem követ el a PB hibát, ha összehívja őket. Itt a művezetők és az igazgatók előtt néhány kérdést tisztázni kell. Március hónapban kerül sor erre az értekezletre. É iam3KrsgWsmrmSBaüsmK% í S V '

Next

/
Thumbnails
Contents