Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1959-07-30
r fi': .<•: 40) fi . i t *• 3 ** A körzeti pártszervezet illetve a pártsejtek sem adtak mindenhol megfelelő segítséget, Lenkei tanácstag körzetében pl* 30 párttag • közül csak 2 párttag volt jelen beszámolóján. Hiba, hogy a decentralizált beszámolók előnyei'- felkérésünk ollefiére - tanácstagjaink többsége nem használta fel, A számadatok bizonyítják, hogy a decentralizált beszámolókat tartó tanácstagok több választójuk előtt számoltak be munkájukról, Scht.lert Elemér tanácstag a belterületen is háztömbönként tartotta meg beszámolóját, így érte élt a legmagasabb számot. A külterületen tartott beszámolók közül egyodül Abonyi Gyula tanács-' tag decentralizáltan tartott beszámolója sikerült még a leggyöngébben, A 3 helyen tartott beszámolón mindössze 47 fő jelent meg. Ennek oka szerintünk az volt, hogy Abonyi tanácstag ütemezett beszámolójának időpontját néhány nappal a beszámoló előtt változtatta meg. Később *’ tartotta beszámolóját és a nagykiterjedésü területén sem az elhalasztást, sem az uj időpontot kellőképpen tudatosítani már nem tudta, I rs 1 IX* A tanácstagi beszámolók színvonala politikailag és tartalmilag sokat fejlődött, A beszámolók konkrét adatokra épültek, reálisak voltak, A tanácstagok a lehetőségeket ismertették meg választóikkal ós nem tettek mint a múltban felelőtlen igézeteket. Jól használták fel a ' megadott tájékoztatót ós a kerületfejlesztési terv adatait,molyokét beszámolóikba ópitve adtak elő, tájékoztatták a kerületfejlesztési eredményekről és tervekről választóikat. Felhívták a lakosság figyelmét a társadalmi munka jelentőségére és ezzel^kapcsolatban aktivitásra kérték fel választóikat, A tanácstagok a lakosság által felvetett panaszokra és javaslatokra határozott válaszokat adtak a jogtalan, vagy még nem teljesíthető " kérésekre már határozottabban adták meg általában a nemleges választ is, — Beszámolóik után , az elhangzott javaslatok és hozzászólások felhosz; nolásával a körzetükre vonatkozóan feldolgozták a felmerült probléma kát és megadták a terv állandóbizottságnak távlati tervjavaslat atka ti' Biró László tanácstag beszámolóján résztvevők maguk közül azonnal bizottságot jelöltek és a tanácstag vezetésével kidolgozták a körzet elhangzott tervjavaslatait, A beszámolókon ícifjezésre jutott, hogy a lakosság igényeinél, és panaszainál, már mérlegelik reálisan a lehetőségeket. Elismerően beszeltek az eredményekről, de bátran aiondták meg véleményüket a hibák* S-I társadalmi munka végzésére szívesen vállalkozik a lakosság. Sót több helyen a tanácstag felhívásának bevárása nélkül társadalmi munka végzésére vállalalást tettek. Társadalmi munkára felajánlást elsősorban vízvezeték lefektetésére, anyagjuttatas esetén kisebb államosított házak tatarozására, utak salalcozasára, játszóterek létesítésére történtek, Békásmegyeren iskölaepitosors, a belterületen pedig kulturigényük kielégítésére, szin- A:xZl iRfíyMci’Gtü kulturház■ építése esetén társadalmi munkaként az építkezésben reaztvállaltak. Javasolták az Arpád-hid előtti terület j parkosítását társadalmi munka hozzájárulásával, A felszólalók több beszámolón köszönetét möndtak a. tanácstagnak ós . Tanácsnak az elért eredményekért, így pl# a 70-es választokerÜ. [ ; j m----------------------------------------------------- ———______________ _MM— ^ J