Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1959-01-15

'i Nem akar konkréten a tagjelöltfelvételhez szőlői, néhány politikai kérdést szeretne felvetni a jelentéssel kapcsolatban, az üzemben lévő felfogással kapcsolatban, a szövegezéssel kapcsolatban. Nagyjában egyetért azzal, amit Bihari elvtárs elmondott. Tovább kell javitani a politikai munkát. Maga a tagjelöltfelvétel egy következ­ménye a jó kádermunkának, jó politikai munkának. Ezért is tette fel a kérdést, hogy milyen a viszony a volt MDP tagokkal. Az első oldalon van olyan megjegyzés: a mi párttagságunk, soti a mi kádereink stb. Még a ker.-i PB-nek sincs párttagsága külön. Ez a tu­lajdon-jogi jelző nem helyes. Az ilyen kitételek végig kisérik az anyagot. Meg kell nézni az üzem politikai szituációját, mert a párttagság egy része - elnézést a kifejezésért - többet vindikál magának, mint ami jogos az emberek megítélése szempontjából. Több szerénységgel kell dolgozni. Tudomásul kell venni azt, hogy a jövőben is lehet olyan ember párttag^ aki jelenleg nem az. Véleménye szerint az anyagban lévő megjegyzések nem szolgálják ezt az ügyet, és ez oecsak fogal­mazás beli hiba, hanem elvi-politikai dolog. Látni kell azt, hogy az üzemben 3ok rendes ember van, akivel szemben komoly politikai mun­­^ kára van 3zükseg. Sok a nő az (izemben, politikai szempontból nem fo­gadható el az, hogy a nők kevésbé jók, mint a férfiak. Csupán köoy­­nyebbé kell tenni azt a lehetőségetf hogy a nők is végezhessenek pártmunfcát. Nehéz, szinte embertelen volt az a helyzet, ami a párt­munka terén ebben az üzemben volt. Meg kell keresni azt a lehető­séget, amivel a nőket meg lehet nyerni. Az első oldalon van az a megjegyzés is, hogy neveljük az embereket. Itt egy kicsit az az érzése, hogy olcsón adjuk a parttagságot, 2-3 hó­napi KISZ vagy szaszervezeti munka nem elegendő és a következő idők­ben nem is lesz ez elégséges, sokkal nagyobb normát kell felállítani, hogy valaki párttag legyea. Örül annak a véleménynek, hogy Égető elvtárs sokat és rendszeresen foglalkozik az üzemmel. Nem tartja helyesnek azt a megfogalmazást, hogy akik most nem kér­ték még felvételüket az MSZMP-be és MDP tagok voltak, ezek karrier­isták, Tudomásul kell venni, hogy 1956 előtt éveken keresztül volt te ingadozás, politikai-elvi ingadozás, majd utáoa 56-ban jött az ellen­­forradalom, ami nagyon megrázta az embereket, köztük a párttagokat is, amihez hozzájárult, hogy a pártvezetőség sem volt a helyzete magaslatán. Tudomásul kell azt is venni, hogy ez is oka volt annak, hogy az emberek feje, tudata megrázkódott, nem tudták saját magúkat meggyőzni. A tagságot olyan szinten tartotta a vezetőség, hogy aem mertek megmondani, pl. ha osztályidegen embereket előreleptettek, mert r féltek attól, hogy másnap esetleg őket fogják kíbenol az üzemből. Ml beszélünk jó tömegkapcsolatról. Általában a pártvezetőség és az üzem dolgozói között jó a kapcsolat, de képzeljék el, hogy ha elter­jed az a hir a volt MDP tagok közt, akik még nem léptek be, hogy ők karrieristák, ez egy kész ellenagitációs csoport lesz. Persze lehet, hogy vannak köztük karrieristák. Ide tartozik még a kiemelés, a párttagság, a funkció, A kormánynak, a pártnak meg van az álláspontba ebben a kérdésben, pártonfcivülit is lehet funkcióba állítani, pártfunkciót kivéve. Az egy ellent­mondás, ha ml arra hivatkozunk, hogy valakit a párt kiemelt és most i még sem lép be a pártba ismét. Ha valaki több éve az üzemben dolgo­zik, jól dolgozik, megérdemli a feianelést még akkor is, ha nem párttag az ilétő. A dolog másik része pedig, amivel a jövőben komolyan fogunk foglal­kozni, egy sor területről az ellenséges elemek eltávolítása a külön­böző funkciókból. Azonban egy kicsit felvethetjük azt, hogy a funk­cióba való kerülést nem lehet kizárólag párttagsághoz kötői. 9 ■ I - ______________- 8 -

Next

/
Thumbnails
Contents