Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1958-01-17

. l-l- 2 -» I tették Ünnepségeinket© A művészeti csoportok vitathatatlan eredményei mellett már 1956, elején ’ világosak voltak ennek a mozgalomank - mind az üzemekben, mind a terü­; leten működd együtteseknél - azok a fejlődést gátló hibák is, amelyek­nek megkezdett elemzését és kijavítását az ellenforradalom egy időre megszakította* Ezek a hibák többségükben az országos művelődéspolitika• egyes fogyatékosságaira vezethetők vissza, /Számszerüs égre való törek­vés, a csöportok célját a közvetlen ftgitációban jelölni meg/, A mi kerületünkben is tulmagas volt á miiködő csoportok száma. Nem tük­rözte az ezirányu valódi igényeket, Ez a hiba is abból a helytelen szem­léletből adódott, hogy az egyes üzemek valamennyi művészeti ágban ''min­denáron” saját csoportot akartak, nem véve figyelembe a helyi adottsá­gokat, igényeket, anyagi lehetőségeket, stb. Emiatt a osoportok egy ré­sze művészeti munkáját színvonaltalanul végezte, amely oda vezetett, hogy ezt a tevékenységet sem a csoporttagok nem élvezték, sem az adott üzem dolgozóinak az elismerését, megbecsülését nem tudták kivívni mun­kájukért e Tanulság, hogy a jövőben a vonzó körülményekre és a osoportok színvonalának emelésére sokkal többet kall adnunk. Müsorválasztásunknál kétféle szemlélet akadálygzta, illetve nehezítette meg az irányítást. Egyrészt a dogmatikus, sok esetben hozta nem érté.-­­■ bői származó merev szemlélet, amely a művészeti munka feladatát legfc > képpen a közvetlen termelési agitációban látta, másrészt az egyre na­gyobb területen hódito "csak a szórakoztatás a cél” jobboldali irányza­ta, amely viszont teljesen elvetette a művészeti ténykedés agitációs, politikai feladatait. Utóbbi nézet a műsorokban újra helytadott a már előzőleg kiszorított öncélú szórakoztatásnak, a kispolgár giocs-áradat­­nak. TermSszetosen mindkét nézet helytelen, ezért jelenleg is fontos 1 feladatunknak kell tekintetnünk, hogy az elmúlt évek ideológiai hibáit kijavítsuk, a revizionista szemléletet itt is visszaverjük s a helyes műsorpolitikai célkitűzéseket megvalósítsuk. Ismeretterjesztő előadásokat valamennyi üzemünkben reodszeresen tartot­tak .Mégis talán' ezen a területen lesz legnehezebb e rossz tapasztala­tokat^ dolgozókkal elfaledtetni és érdeklődésüket újra felkelteni a művelődés a fontos formája iránt. Az elmúlt években sajnos legtöbbször . nem vették kellőképpen figyelembe a® emberek különböző érdeklődését, 1 tt nem fordítottak elég gondot az előadások színvonalára, szemléltetésére, aktuálissáttételére • Nagyszámú seme.tikus, osak kevesek érdeklődését ki­­> elégítő előadás hangzott el egyre kevesebb részvevővel. Bár az ismeret­­terjesztő munkát a felső szervek nagyon helyesen erősen szorgalmazták, de arra már nem fordítottak elég gondot, hogy az igények kutatására, a rendezés módszereire a rendezők figyelmét felhívják, hogy bizonyos té­mák előadására az adott terület legjobb szakembereit mozgósítsák, hogy ► az előadásokat közérthető nyelven tartsák meg. A nagy számok ezen a te­rületen nem fedtek olyan hasznos tevékenységet, mint amilyet a belefek­tetett energia alapján elérhettünk volna. Az üzemi könyvtárak többségét sikerült a dolgozókkal megkedvelhetni, Itt a mutatkozó hiányosságok kiküszöbölésére: a szépirodalmi müvek és ezen belül a magyar Írók müveinek számszerű növelésére és a sokoldalú műszaki szakirodalom biztosítására voltak helyes törekvések. Az üzemekben régebben 8, jelenleg is 8 társadalmi mozi működik /szak­­szervezeti mozi/. Műsoruk és látogatottságuk nem sokban tért és tér el az általános mozi-hely zettől. Egyes filmeket telt házak előtt .másokat igen gyér érdeklődés mellett forgattak és forgatnak ma. is. A változás talán osak annyi, hogy az ellenforradalom óta a legjobb filmeknek is csappant a látogatottsága, iS — - —-----------------------­­­­­« > > ii i i l iii i „|i i i ■ i -. ' ' ' —< 4 / •

Next

/
Thumbnails
Contents