Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1989-07-10

- pártbizottságunknak az a véleménye, hegy biztosítani kell, hogy a kisebbsé­geknek meg kell adni a jogot arra, hogy többséggé szerveződhessenek. Az ismeretetett javaslat magában hordozza a demokratizmus azon formáját, amelyben a jelölés és a választás első percétől kezdve a párttagság - küldöttje után - személyesen kötődik. Tehát a pártszervezetek küldöttképviselői és a kül­dött számára is egyértelművé válik, hogy ki képviseli őket és kiket képvisel- Ilii 0® . - a küldött. rí Ez a módszer tartalmazza a visszahívhatóság jogáttie. . Ez azt jelenti, hogy a küldöttcsoportok által képviselt párttagságnak módjuk I ■ -i- . • és lehetőségük lesz a kongresszusig arra, hogy a küldöttjükkel találkozhassa­­nak, megismerjék politikai álláspontját, rendszeres konzultációkat folytassanak a kongresszusi, illetve a budapesti pártértekezlet dokumentumairól. Ehhez a i kerületi pártbizottság minden segitséget megad. Amennyiben ezeken a találkozásokon az adott csoport párttagságában olyan vé­lemény alakulna ki, hogy a már megválasztott elvtárs mégsem alkalmas képvise­letükre, akkor úgy az adott csoport által a küldött visszahívható és új küldött jelölhető, illetve választható. teX Tisztelt küldöttértekezlet! 9 K Most pedig ismertetném a jelölés és a választás módszerét. 1 te" Amennyiben a küldöttértekezlet elfogadja a Pártbizottság nevében általam beterjesztett javaslatot, akkor a következőképen folytatnánk munkánkat: A Kongresszusi küldöttek választása A küldött elvtársak a javaslat szerint 7 csoportban - szekcióban - a párt­­bizottság egy-egy tagjának vezetésével összeülnének. Itt mód nyílik arra, hogy a beérkezett javaslatok alapján megismernék a jelöltet, véleményét. *

Next

/
Thumbnails
Contents