Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1989-07-10

; Tisztelt Pártértekezlet! Hét kongresszusi küldött személyében már a küldött elvtársak döntöttek. Javaslom, hogy döntsünk a 8. küldött személyében, Barát Tamás elvtársrdl. Kedves Elvtársak! A Pártbizottság egy korábbi testületi ülésének javaslata alapján Barát elvtársnak kongresszusi küldöttként jelölésével valamennyi alapszervezetben foglalkoztak. A beérkezett javaslatok alapján megállapítható, hogy egy alapszervezet kivételével a kerület párt­tagsága egyetért azzal, hogy a kerületi Pártbizottság első titkára kongresszusi küldött legyen. Ezek után megkérdezem az elvtársakat, egyetértenek-e azzal, hogy nyílt szavazással döntsünk. Amennyiben igen úgy kézfelemeléssel szavazzanak. Köszönöm. Ellenvélemény nincs. Tartózkodott, - egy. 61 Megállapítom, hogy a küldöttértekezlet Barát Tamás elvtársat - egy tartózkodással - megválasztotta kongresszusi küldöttnek. Barát Tamás Kedves Elvtársak! A szekciókban kialakított budapesti küldöttérte­­kezleti küldött javaslatokat jelölő listának tekintjük és az öt fő megválasztásával a küldöttértekezlet titkos szavazással dönt. Felkérem a szavazatszedő bizottság elnökét készítesse el a szavazó­lapokat. titkos szavazás Bölönyi Béla et. szavazatszedő bizottság elnöke A leadott szavazatok száma: 106. Érvényes szavazatok száma: 98. Érvénytelen szavazatok száma: 8. Budapesti Pártértekezlet küldöttek lettek: tói Markovics Lászlóné 69 Mikecz Mátyás 85 Winter Péterné 83 Németh Gábor 67 , ' Bognár János 75 Szavazatot kapott még: Kolek Józsefné 47 Ferencz Lajos 57 Sági István 1 Frey Sándor 1 Kovács László 1 Horváth László 1 dr.Major Tibor 1 Barát Tamás Aki elfogadja a szavazás eredményét nyíltan szavazzon rá. Köszönöm. Ellenpróbát kérek. Nincs. Tartózkodott-e valaki, egy. 80 \ * - 25 -

Next

/
Thumbnails
Contents