Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1989-07-10

► Az egyik technikai jellegű: a május 27-i pártértekezlet munkáját is keretek közzé tudtuk szorítani azzal, hogy meghatároztuk, hogy egy hozzászólónak mi­lyen időtartamban adunk közösen lehetőséget véleménye, nézetei kifejtésére. Ma az lenne a javaslatunk, hogy ez öt percben korlátozódjék, nem puszta mate­matikai osztásról van szó, hanem arról, hogy mai feladatunk nem politikai program hirdetés, politikai feladatok megfogalmazása, hanem a személyi fel­tételek kialakítása, s úgy gondolta a pártbizottság, hogy nem igényel olyan hosszú időt egy-egy hozzászólás. Másik javaslatom, ami viszont a ma délutáni munkánkat végig meghatározza, a következő: értsenek azzal egyet, hogy mai munkánkat Barát Tamás elvtárs, a kerületi Pártbizottság első titkára írányitsa elnökként. Kérem, aki ezzel a javaslattal egyetért jelezze kézfeltartással. (Látható többség igen.) Átadom Barát elvtársnak a szót. v,7 ,> ' Barát Tamás elvtárs Mindenekelőtt szeretettel és tisztelettel szeretném üdvözölni körünkben Bihari László elvtársat, BPB tagját és a III.kér.Pártbizottság volt első titkárát, kedves vendégünket. * l?‘rí Kedves Elvtársak! Következőképpen képzeltük el a mai munkarendünket, először ismertetnénk munkánkkal kapcsolatos elgondolásainkat, politikai szervezeti elképzelése­inket, indokolnánk mindazt, amit az elvtársaknak leírtunk, ezeket az ügy­rendi kérdéseket közösen elrendeznénk, eldöntenénk. Értekezletünk második eleme, amennyiben a pártértekezlet ezt majd elfogadja szekció ülésekben foly­na, tehát szétoszolnánk, különböző termekben végeznénk ezt a munkát, egymás­sal párhuzamoson, ezzel a munka lényegesen gyorsítható és korántsem ez az egyetlen indok,majd el fogjuk mondani, hogy milyen nagyon lényeges szervezeti és politikai indokai vannak ennek a javaslatunknak. Ezt követően kerülne sor a szünetre. A szekció ülések után újra összejönnénk itt és plenáris ülésen fejeznénk be közös feladatainkat. Mindezek előrebocsájtásával engedjék meg az elvtársak, hogy néhány szóban bevezessem mai feladatainkat. Mindenekelőtt azt szeretném elmondani az elvtársaknak, hogy amikor május 27-én itt ebben a teremben azt a javaslatunkat fogalmaztuk meg a Központi Bizottság felé, hogy kongresszus megrendezését tartjuk szükségesnek, ko­rántsem volt ez még általános állapot, vagy általánosan elfogadott vélemény , ■ az országban. Ugyanakkor egy széleskörű és meglehetősen elsöprő erejű igény f hatására a Központi Bizottság - tudjuk legutóbbi ülésén, junius 23-24-én elfogadta, döntésre emelte, hogy október 7-én Kongresszust rendezzünk a pártban. Ismerik az elvtársak a Központi Bizottság döntését, 600 párttagonként lehet egy küldöttet választani, ez az átlagos érték, a KB és a KEB tagjai szavazati jogú küldöttek, és tudják az elvtársak, hogy a KB be is határidőzte ennek a munkáját augusztus 21-re. A kongresszus elfogadott napirendje;a KB beszámolója az MSZMP 1988.májusi Országos értekezlet óta végzett munkáról, az MSZMP szervezeti szabályzatá­nak megvitatása,szervezeti kérdések és az MSZMP programnyilatkozata. I Most júliusban 27-én várhatóan sor kerül ujabb KB ülésre, és ott véglegesí­teni fogják a kongresszus ügyrendjét, munkarendjét. .. .._ ju-TiM ... "te®® .. i i

Next

/
Thumbnails
Contents