Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1986-09-25

n ' ' . fjg pl '• > 1 - ; .3. | i aai, valamint a szervezés alatt álló Kábel TV. ezt a hiányt ki-I vánja kitölteni.- A sokirányú választék ellenere a gyerekek nagyrésze nemcsak po­zitív élményként éli meg ezt a helyzetet. A programok terve­zésében jelentős részben a gyerekek csak formálisan vesznek reszt. Általában készén kapjak a lehetőségeket. így a gyerekek a szabadidős programok többségén, mint kötelező foglalkozáson vesznek részt. Negatív érzésüket az is fokozza, hogy nagy ré­^ szűk a saját iskola falai között zajlik.- Ezen a helyzeten kívánt változtatni az a politikai döntés, mely alapján a PB-nk ösztönözte a körzeti pártszervezeteket, hogy nyissák meg helyiségeiket a gyermekek és az ifjúság előtt és a HNF-01 közösen programjuk összeállításánál tudatosan tervezze­nek ifjúságot foglalkoztató rendezvényeket. Ehhez a politikai körzetek a művelődési házaktól szakmai és pénzügyi segítséget ia kaptak és kapnak. Ez az együttműködés eredményezi, hogy a i kisgyerekekkel való foglalkozás a lakóterületen is egyre rend­^ szeresebbé válik, de a lo-14 éves korú gyermekek részére több­nyire még ma sincs rendszeresen programlehetőség. Ez a korosztály már a játékon, mesén kivül, differenciáltabb ? foglalkozást igényelne. | “ Az ertelmea tevékenység, a világnézeti nevelés, a beszélgetések ebben az életkorban elengedhetetlenül szükségesek lennének. Erre jut viszonylag a legkevesebb idő a családban és az iskolá­ban is. I X - A családtól az anyagban többször esik szó, A a gyermeknevelés szempontjából elsősorban negatív hangvétellel. Ennek oka az la, : 1 6t j . J r

Next

/
Thumbnails
Contents