Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1984-05-22

f i > tiI - Óbuda munkásmozgalmának teljeskörü feldolgozását is megkezdtük 1983-ban, amellyel segíteni akarjuk fiatalságunk, párttagságunk egységes történelem szemléletét. E munka eredményeként emberkö­zelbe kivánjuk hozni szocialista társadalmunk tudatos létre­hozóit, formálóit. Az ideológia fokozottabb jelentőségét napjainkban minden pártszer­vezet elismeri, ennek ellenére még mindig nagyon kevés az ideológiai témát tárgyaló rendezvény /pártcsoport, taggyűlés, pártnap/, amelyért pártbizottságunk is érzi felelősségét. Időnként a kerületi ren­dezvények ideológiai témájú napirendjei sem jelentettek elég vonzó példát. te Több alkalommal foglalkozott testületünk az ideológiai munka hely­zetével és feladatai között kiemelten szerepeltette, hogy elméleti kérdések az oktatáson túl is gyakrabban kerüljenek napirendre párt­­szervezeteinknél. Ez olyan nélkülözhetetlen alap a cselekvési egy­séghez, amelynek hiányában a párttagok nem tudnak kellő mozgósító hatást kifejteni, nem lehetnek megfelelő vitapartnerek. ■ BÉ A pártegység elvi alapjait, erősítésének igényét és szükségességét . a párttagság magáénak vallja, de a helyi értelmezésben pártszer­vezeti szinten is előfordulnak értetlenségek, tapasztalható a [ marxista-leninista elmélet alapjainak hiányos ismerete, az egyéni és csoportérdek túlhangsúlyozása. fa Viszonylag sok pártszervezet fogalmazza meg azt az igényét, hogy a pártmunka korszerűsítése is indokolt. Jelzik, hogy az életmód, a munkahelyi és családi körülmények változásával együtt fellép­nek párttagoknál is olyan egyéni sajátosságok, mely eltérésekkel, mint adottságokkal számolni kell. A szervezeti életet rugalmasabbá kell tenni. /Például egy-egy kötelező témánál a párttagság tájé­koztatásának módját kevésbé kellene beszabályozni. A feladatok teljesítésénél az eredményesség legyen a döntő szempont. A köte­lező szervezeti élet formáiban nagyobb rugalmasság lehetne, a rétegmunkára fokozottabb figyelmet kellene fordítani./ A Szervezeti Szabályzatban foglaltak érdemi megvalósítása mellett pártbizottságunk támogatja a pártszervezetek alkalmazkodását a realitásokhoz /pl. oktatási idő, forma változtatás/. * í I. i Jmmm ■— i­­tii. — ^.11 í ^---------­­­­­­­­­­.------------L.______________*________________________

Next

/
Thumbnails
Contents