Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1981-01-15
*'y mm ►\ 8 » alapfokú politikai képzésével foglalkozzon. A szükséges feltételek folyamatos biztosításával az iskola befogadó képességét 100 főre kell emelni. Az elméleti alapozás mellett törekedni kell /különösen a második évben/ a gyakorlati feladatok megvalósítására történő felkészítés színvonalának emelésére. El kell érni, hogy a hallgatókban kifejlődjenek az elemző-politizáló készség és a cselekvő, pártos magatartás alapelemei. Nyújtson az iskola megfelelő ismereti alapot a helyi kis közösségek vezetéséhez. Fejlessze ki a hallgatók önképzés iránti igényét és készségét.- A MLEE kerületi tagozata - káderfejlesztési terv szerint - az állami egyetemet, vagy főiskolát nem végzett vállalati és intézte^ ményi középszintű káderek és utánpótlásuk; a párt és tömegszervezeti oktatás propagandistái és utánpótlásuk képzésével foglalkozzon. A szükséges feltételek folyamatos biztosításával az iskola befogadóképességét / 120 fő/ a jelenlegi szinten kell tartani. A korábbi tanulmányokra építve fokozni kell a hallgatók elméleti felkészültségét. Ki kell fejleszteni az elkötelezett - pártos magatartáshoz szükséges, szilárd világnézeti bázist. Ehhez növelni és támogatni szükséges az önképzés, önfejlesztés igényét | és készségét. ^ “Az önálló tanulásra jelentkezők körét - a kerületi PB hatáskörébe tartozó vezetőkből és vezető propagandistákból - a helyi pártszervezetek ajánlásait is figyelembevéve a kerületi PB. határozza meg. Az önálló tanulás irányítását - a Budapesti Oktatási Igazgatósággal egyeztetve - úgy kell alakitani, hogy az tartalmát és célját tekintve is kapcsolódjon a konkrét kerületi feladatok megoldásához.- Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani az új párt-tisztségviselők azon körére, akik a helyi és kerületi legmagasabb szintű választott testületek tagjaiként, titkáraiként irányítják a párt tevékenységét, /lásd: melléklet/ A már kialakult kerületi és helyi formákban /a feladatok függvényében esetleg új formában is/ folyamatosan biztosítani kell a £3 — — — \ m W