Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1979-09-28

I • zatban is előirás volt, hogy évenként folytassunlc csoportos beszélgetéseket, Azt hiszem valamennyi jelentést tisztességgel áttanulmányoztűk. Az összesítésben a pártfeladatot az üzemek különbözőképpen értel­mezték. A PNYV a nagy munkája mellett gondot tud fordítani,al tudjál) végezni, s ez jó dolog, mert több tapasztal-atuk lesz a dolgozók, a munkások véleményéről. Egy ilyen nagy anyagban annak jutnál.) eszébe az árnyalt fogalmazások, akik ebbe jobban be­dolgoztál) magukat. A két munkabizottság megfogalmazta azt is, hogy a munkásosztály körében fellelhető a kulturált, a politikailag képzett nagyüzemi munkás, törzsgárda tag is. Egyetért Laukó elvtárssal, hogy többet kell foglalkozni az embereivel. Ezt mindig mondjuk. A párttagsági könyv cserével lefolytatott beszélgetések emlékei még mindig élnek. Főleg a jelenlegi helyzetben fontos, amikor ogy bőrcipőért annyi pénzt kell adni, hogy bizony elcsodálkozik az ember, te Nagyon-nagyon sokat kell foglalkozni az embereivel és mindig nagyon fontos volt a tömegek között végzett politikai munka. Engedjék meg, hogy az üzemi demokratizmus és a munkásosztály érdekeinek képviseletével most bővebben ne foglalkozzál); értem és egyetértek az elvtársakfelvetéseivel, de nekünk magunknál) is rá kell szoktatni magunkat, hogy bijzonyos jelensé­geket árnyaltabban értékeljük. Szeretném azt kérni, hogy amikor a pártértekezlet anyaga készül akkor ezeket a véleményeket szerepeltethessük. Nagyon érdekes volt amit a Karácsony elvtárs elmondott, azt hiszem, hogy a Gazdaságpolitikai Munkabizottság részanyag felelős szerkesztője Karácsony elvtárs, s igy nem fenyeget bennünket az a veszély, hogy bizonyos elnagyolt fogalmazás, vagy nem egészen pontos megállapítások kerülnek az anyagba. Messzemenően jó lenne, ha együttesen elérnénk, hogy a szakszer­vezetek is a gazdasági szervek ne csak védelem ügyében áll/janal) ki harcosan, hanem a tudat érdekében is. Művelődés kérdésével két elvtárs foglalkozott, Kócziánné et. és Királyné élvtárs. te' 350 tanulón!) van a dolgozók általános iskolájában. A 350 főben benne vannak azok is, akik kerületűidben laknak, de más kerület­ben dolgoznál). 25-30 ember kezdte meg tanulmányát, különösképpen azokon a helyeken, ahol súlyos nehézségekkel küzdenek, mint a PNYV-ben, A statisztikában foglalkozuid) a táppénzes állománnyal is. 2800 olyan baleset történt, amely táppénzt vont maga után, ez is kapcsolódik a képzettséghez, mert talán sok függ attól, hogy milyen szinten ismerik a munkások a gépeket, amely kezelésül) alatt áll. Azt hiszem mind a két munkabizottságnak leköszönhetjük a segítségét, az elvtársai) aktivitását ós minden egyes észrevételt feltétlenül figyelembe veszünk és igy fogalmazzuk meg az anyag­részeket a pártértekezlet referáturnéban, a munkásősztály helyzete, feladatain!), címszó alatt fog szerepelni. Azt hiszem nem igénylik az elvtársak, hogy további választ adjak, mindenegyes elvtárs felelőssóggel szólt. Kérjük, hogy most azok a napok következzenek, hogy mindenki a maga helyén vizsgálja meg, ismerje fel, hogy mi a teendője ezen a területen. Megköszönöm mind a két Munkabizottság munkáját, remélhetőleg a pártértekezlet anyagában közmegelégedésre tudjuk megfogalinazni ezt a lószt. rA0 j — 9 —

Next

/
Thumbnails
Contents