Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1978-12-19
' - 35 -kialakításával, a dolgozók őszinte tájékoztatásával os jogaik szélesítésével növelhetik aktivitásukat, érdemben való részvételüket a sorsukat érintő vállalati, üzemi kérdések eldöntésében. Ennek erősítése, javítása érdekében is növekedett meg a szakszervezeti bizalmiak szerepe, jogköre, amelyet minden pártszervezet köteles erősíteni. ! A szakszervezetek össz-dolgozói képviseletet látnak el es igy a dolgozók beleszólási jogának erősitése közös ügyünk előrehaladásunk érdekében. tó. * IíííhP /—s -Az üzemi demokrácia erősitosonek programját a XI* kongresszus jelölte meg. Ezt több párthatározat konkretizálta. A végrehajtása viszont lassú, mert egyes gazdasági és pártvezetők is megkérdőjelezik ennek fejlesztési szüksegosseget. Most az a feladat, hogy mindenki értse meg és cselekvőén / ''A í : .V\';7 realizálja e jelentős párthatározatból adódó feladatokat. Az üzemi demokrácia minden fórumán erősíteni kell a nép^ gazdasági érdek elsődlegességét. Pártszervezeteink támasszanak magasabb követelményt e kérdésben is gazdasági és szakszervezeti tisztaeg-viseloik, a szakszervezetekben dolgozó kommunisták ele. Tisztelt Elvtársak, A megnövekedett követelmények megvalósítnsa erdekeben továbbra is a pártszervezeteknek kell példamutató munkájukkal elől járni. 3? |,