Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1978-05-09

íjiii ^ 3 Pl ■ i-;'V> r* f • sj ' a • i- 56 -I M I. . I CÍM-11 | Gondjaink elsősorban a közgondolkodás, a tudati oldalról jelentkeznek. Bár a Központi Bizottság termelésre vonatkozó határozatai - mint például az üzem- és munkaszervezés, - az 1975-ös határozat, vagy az ipar intenziv- szelektiv politikájának megoldása, de a legutóbbi az 1977. október 20-i határozat meg­valósítása 1977-ben nagyobb lendületet kapott, - de közel sem olyan még, mint amit lehetőségeink biztositanak. tóf Ugyanezt mondhatjuk a párt káder és az állami személyzeti tó munkára hozott határozat megvalósitásáról, vagy a nő és ifjúságpolitikai határozatokról és másokról is. A tagfelvételi munkánkban támasztott követelményekben mérhető a fejlődés. Az utóbbi 3-esztendőben rendszeresen teljesítettük a szociális- és minőségi követelményeket. A felvett párttagok között 75-78 %-k a fizikai dolgozók aránya,-Nagyobb gondot kell fordítani a fiatalokra, a nőkre és az alkotó értelmiségiekre, tó i'tt érzékelhető nem kis mértékű elmaradás. Itljj Kedves Elvtársak! Véleményünk szerint a XI.kongresszus óta tovább fejlődött a tömegszervezetek pártirányítása is. E változás főleg a KISZ tekintetében mérhető jobban. Itt a káderkiválasztástól, a tartalmi munkáig és a szervezeti feladatok megoldásáig elvszerü az együttműködés. A KISZ tekintélye megnőtt és pártunk káderutánpótlása mindinkább a KISZ fiatalokból táplál­! kozik. >SX í -I I ' Ttua/m I

Next

/
Thumbnails
Contents