Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1975-01-24

L I ) - 19 -nem vész el a praktikus, mindennapi gyakorlati munkában. Már Klasszikusaink is, - Marx- Engels és Lenin elválaszthatatlan követelményként jelölték meg az elmélet és a gyakorlat egységes értelmezését és alkalmazását. Ennek szellemében kell erősíteni párttagságunk, vezetőink, dolgo­zóink ideológiai felkészültségét, - továbbképzését. í; Az irányelvek összegezik, hogy a X. kongresszus óta tovább erő­södött hazánkban a marxizmus-leninizmus eszméinek befolyása. Ezt a pártbizottság beszámolója a pártértekezleti anyagban szám­szerűen is igazolja. 0 0 Fejlődött a tömegek szocialista tudata, amit a mindennapi poli­tikai munkában és a szocialista építés gyakorlatában is igyek­szenek realizálni. A tömegek szocialista tudatának további fejlesztése a legdöntőbb az ideológiaitérülétén. Ez annál is inkább lényeges, mert társa- I dalműnk a fejlődés során ujabb- és ujabb kérdéseket vet fel, -ezekre marxista-leninista választ kell adni. A dolgozó tömegek előtt világossá kell tenni a szocialista életmód fölényét a kapitalistával szemben. 1 Fokozni kell az eszmei harcot mindenfajta elhajlás ellen. 0 Következétes marxista bírálatban kell részesíteni a jobboldali, az ultraradikális, dogmatikus nézeteket. Ideológiai harcot kell folytatni a nacionalizmus- ós kozmopolitizmus megnyilvánulásai f ellen. Vagyis meg vannak a részletes feladataink a párt-propaganda munkában, tudományos életünk fejlesztésében. Az élet azt a követelményt állítja elénk, hogy gyorsítsuk meg a tudomány termelő erővé válását. f Nagyobb követelményt kell támasztani az oktatási intézmények- es irányitól elé, hogy hatékonyabban tanítsa az iskola a szocialista világnézetet, népszerűsítse a közösségi élet formáit, segítse a fizikai dolgozók gyermekeit tanulmányaikban. 62 ,A te , * ' 1

Next

/
Thumbnails
Contents