Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1975-01-24
I rr > családban több kereső lép be. Az alacsony - kb. 1600 Ft. alatti nyugdijak emelénére is sor kerül 1975. julius 1-től. Tovább szeretnénk emelni a családi pótlékot is. Nem csökken a lakásépitési tervünk 1975-ben sem. Szorgalmazzuk a lakáselosztásnál a munkásék- a fiatalok és a sokgyermekesek * problémájának megoldását. Ö» ~ kcrtCetCuilc.leck, • Sok milliárd forintot tesz ki az a szociális- egészségügyi- és kulturális program, amely nagyon indokolt, és ez is a dolgozók életkörülményeinek- munkalehetőségeinek megoldását szolgálja. ^ Az eredményeket és gondokat egybevetve elmondhatjuk, hogy nincs okunk aggodalomra a népjólét alakulását illetően, mert az ötödik 0 ötéves terv célkitűzései során a reáljövedelmet 23-25 %-kal kívánjuk emelni. Természetes, hogy ennek realizálása ellentéteként a gazdasági hatékonyság növelését helyezzük. Csak azt lehet elosztani, amit megtermelünk. Bérpolitikai gyakorlatunkat is céljainknak megfelelően kell alkalmazni, érvényt kell szerezni a munkaszerinti elosztás megvalósításának. Pártunk arra törekszik, hogy az alapvető osztályok — a munkásosztály— ezen belül is a nagyüzemi munkás - a parasztság jövedelme arányosan növekedjen. Kizárólag a jó munkánk eredménye teszi lehetővé, hogy más rétegek f anyagi helyzetét mikor- és milyen ütemben lehet javitani, - az esetleges indokoltsága mellett is. vxx í cP Nagy gondot fordít pártunk- és kormányunk'í^' ezt várjuK- el minden felelős vezetőtől.- H^gy (sl munkások jövedelmét nem lehet stagnáltatni, csökkentett arányban növelni, más rétegek javára. Ez vonatkozik a nők- és a fiatalok anyagi helyzetének javítására is, - a végzett munka arányában. „ (Xx, C— Része az életszinvonal politikánk megvalósításának Q±y«a követelmény is, hogy a lakosság jövedelmének alakulása arányában bővitsük fcgyasztási - közszükségleti cikkeink választékát. E mögött { : í jö. *