Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1975-01-24
A nemzetközi életben fordulat megy végbe, a hidegháború korszakából a békés egymás mellett élés lenini elve kezd érvényre jutni a világban. E gyakorlat erősödésében jelentős szerepe van a Szovjetunió bekepolitilcájának. Ez a sok évtizedes harc lcényszeritette a nyugati kormányokat, - a tőkés társadalmat az élet realitásának felismeréséig. Ebből következett a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok javuló kapcsolatainak kialakulása, a sokoldalú együttműködés : politikai- , gazdasági-, kulturális- és tudományos vonalon, a nemzetközi feszültség enyhülése érdekében. 0 0 A továbbhaladás előfeltétele, a nemzetközi élet fejlődése, - a jövőben is a szocialista társadalom vállán nyugszik. Méginkább szükség van a Varsói Szerződés, - a KGST országainak együttműködésére, kapcsolataik erősítésére, barátságunk elmélyítésére a Szovjetunióval és a többi szocialista országokkal. Párttagságunk az Irányelvek vitatása során elismeréssel nyilatko- 0 zott pártunk, - kormányunk külpolitikai tevékenységéről, -ennek folytatását váxr.ia a jövőben is. mert saját békéjét, boldogulását biztonságát látja benne. 01 ( Cl00 jjyrtvtíl 11 • Az Irányelvekben jelentőségének megfelelő helyet kapott a társadalmi viszonyok sokoldalú fejlesztése. A társadalmi viszonyok az elmúlt 18 év alatt jelentős fejlődésen mentek át. Javultak a termelőerők feltételei, - pozitív irányba hatottak a termelési viszonyok. A két nagy dolgozó osztály teljesiti a szocialista társadalom felépítésével járó kötelességét, - ezt támogatja az értelmiség es más dolgozó rétegek. A munkásosztály vezető szerepét a parasztság elfogadja, mert cél-Él I íalk “oao88á*á* U,«* benne- E két *•« osítály mindinkább közelit ll / te- 3 -