Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1974-12-12

k u IV/1/4. A tagfelvételi munka, minőségi követelmények érvényesítése Pártbizottságunk, pártszervezeteink, a párt szervezeti erejének növelését, a párt utánpótlásának biztosítását tervszerűen és következetesen végezték. A Politikai Bizottság 1972. november 21-i határozatának végrehajtása kerületünkben is fontos és le­mérhető változást eredményezett a pártépitő tevékenységben. Elemzőbb, következetesebben előkészítő, tervszerű ellenőrző és 0 számonkérő tagfelvételi gyakorlat alakult ki a határozatot köve­tően. Megállapítható, hogy a jelentős erőfeszítések eredményéként 1973/74. évben, a tagfelvételeknél már érvényesültek a Politi­kai Bizottság határozatában rögzített követelmények. A munkások részaránya kedvezően alakult, s ha lassan is, helyes irányban mozdította a párttagság szociális összetételét. Ez hosz­­szú távon biztosítja a helyes arányok kialakulásét a kerUleti párt­tagságon belül. Megfelelően alakult a fizikai dolgozók között a szak­munkások részaránya, e téren a szint tartására a jövőben is törekedni kell. Az újonnan felvetteknél az iskolai végzettség évről-évre kedve­zően alakul. A felvételeknél a nők aránya megfelelő ás kiemelhető a KISZ taggyű­lések által ajánlott felvételek növekedése. A tagfelvételek döntő többsége az ipar területén dolgozó pártszer­vezeteknél valósult meg. Jelentősen javult a felvételi követelmények érvényesítése, de ez még sok bizonytalanságot ás végleteket is tartalmaz,' különösen a társadalmi megbízatások kérdéseiben. Az arányok feltétlen betartására való törekvés miatt, egyes terü­leteken az értelmiségiek, az alkalmazottak körében a párttaggá nevelő munkát, teljesen elhanyagolták. Biztosítani kell a jövőben is a kívánt növekedési ütem és a mun­kásarány betartását. Nagyobb figyelmet kell forditani a tekin­télyes, alkotó értelmiségiek és más rétegek, valamint a kiemel­kedő képességű, főiskolai hallgatók párttag felvételére; (o(o i BP 1 -rom? ■§. _____ i _ _F____________________________ ___________________ I F 0 | I

Next

/
Thumbnails
Contents