Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1974-02-27
: A tanács testületi munkája tovább fejlődött, határozataik I megalapozottabbak, a KB. 1972,novemberi állásfoglalásának V [ végrehajtását - intézkedési tervük alapján - eredményesen I Munkájukban jelentős helyet foglal el a gazdálkodással, I az igazgatással, az irányítással való törődés. E tekintetben magasabbak a követelmények a: szakosztályok felé. Egyértelműbb 1 . az igény a jogpolitikai elveknek megfelelő, jól koordinált i'X komplex szemléletű munka iránt. Ennek az igénynek azonban : az apparátusok ma még sok esetben — szakember problémáik miatt - • i í nem tudnak maradéktalanul eleget tennie 1 5./ A X.Kongresszus életszínvonal, illetve a lakáshelyzettel X rekonstrukció megvalósítása az egyik legjelentősebb tevékenység. I ez ért ez t0ara¥3‘^ompolTfnrar^ulyánQ'Tr”me^éTerően'barija I 0 napirenden a ker-i Párt- és Tanácsi vezetőtestülete, a kerület A rekonstrukció 1975-ben befejeződik I-III. ütemében 12.812 db. lakás épül meg, 5*030 millió Fi-os költséggel. A legutóbbi értékelés a következőket állapította meg: A rekonstrukció kezdete óta 5-260 db. lakás szanálása történt meg, döntő többségük elavult, jelentős részük állandó emberi tartózkodásra alkalmatlan, antiszociális lakás volt. A szanálási arány 41,1 5o«os a megépíteni tervezett lakásokhoz viszonyitva. i'.’v. A kerületi Tanács nagy figyelmét fordított a munkás és idős I Családok elhelyezésére.. Érvényesült a törvényesség és a 1 X szocialista humanizmus követelménye. j B; X Általános tapasztalat, hogy szinte valamennyi család Iculturál| te tabb lakáskörülmények közé került. A legtöbb panasz forrása í I a szanálással kapcsolatos. Használt lakast alig akarnak p- ‘U 0 elfogadni, vagy pedig a kerületen kivüli elhelyezés a probléma. 1/ .. ^• A kerületi PB. és Tanács vezetői kezdeményezésére 1973-ban H a szanáltak ^többségé már Óbudán kapott lakást, de vannak í olyan objektív és szubjektív körülmény oly, amely ok miatt a X jövőben sem oldható meg, hogy mindenki Óbudán és uj lakáshoz ■Éx A lakásépítés üteme a tervhez képest kielégítő, a célkitűzések I időarányosan teljesülnek. Ténylegesen felépített lakások száma | 7233 db. A lakások döntő többsége 2. illetve 3 szobás, - l jx átlagos alaptőrületük 57 rf. Az eddig megépített és átadott lakások minősége kielégítő, jí Lényeges a lakhatást akadályozó minőségi Id fogás csak ritkán f I fordul élő, Minden feltétele meg van, hogy 1975’ végére ■ ; R a még hátralévő 5579 db. lakás felépítése megtörténjen. | Az uj lakásban laké családok döntő többsége elégedett a laká-I sával,. A kritikák nagy többsége a házgyári technológiához ; jl . kapcsolódik, A napi sajtéban ismételten kritikák érik az v| p; óbudai rekonstrukciót .Ezek'valós hibák felvetése mellett X Iteí túlzó egyoldalúságukban fontos tényeket nem vesznek figyelembe.