Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1967-06-16

Tisztelt Elvtársak ! •••••7 | Engedjék meg, hogy e helyről köszönjem meg a pártvezetés égek • tagjainak, a pártszervezetek titkárainak, a kerületi tömegszer­vezetek vezetőinek és a kerületi pártapparátusnak áldozatos, B3 eredményes munkájukat. /'71 K'.v Az elmúlt hónapok nagy erőpróbát jelentettek a pártaktivisták- j-J pyG nak, és -mondhatom- kiállták a próbát. Sokat, szorgalmasan |■ dolgoztak Elvtársaink. Nagy feladatokat hajtottunk végre /a felsoroltak, és közben a gazdasági feladatok is eredményesen 7 Talán még visszaemlékeznek az Elvtársak* a PB beszámolójában i kértük., hogy a Budapesti Pártbizottság Vezetői mérlegeljék a korábbi három-titkáros rendszer visszaállítását - az elmélyül­tebb, színvonalasabb irányit ómunka érdekében, j Jelenthetem az Elvtársaknak, hogy a Budapesti PB vezetői meg- 8 ■ vizsgálva a helyzetet, helyt adtak a kerületi PB kérésének I. és rövid időn belül megválasztható lesz a PB harmadik titkára Tisztelt Elvtársak ! 7 B|': ' 7'■ A kerületi PB, a közeljövőben fogja tárgyalni a pártbizottság 'j II.féléves munkatervét /a pártvezetőségek is/. m 50 G A további tennivalókat ott kívánjuk rögzíteni. ,í B;' . : Sok nagy feladatot oldottunk meg, de nem kisebb és nem kevesebb "7/1 B 7 a jövőbeni tennivalónk sem. Most nagy erőfeszítéseket kell /| I tenni az uj mechanizmus bevezetésére, az 1967.évi gazdasági ' Ti l/l7 7 feladataink maradéktalan teljesítésére. Több . figyelmet ..fordi- I tani a párt belsjg életére; A kommunisták nevelésére, kiállására; A párt szerepének tovább-növelésére. Kérjük az Elvtársakat, hogy a jövőben is teljes erővel segítsék Rl a 'kerületi PB munkáját, a Páítértekezlétünk kitűzte célok meg- i I valósításában, a IX.Kongresszus határozatainak végreha jtásában. É i .1 I. A pártvezetés égek és a pártapparátus munkájáról.

Next

/
Thumbnails
Contents