Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1965-01-15
mechanikusan hajtsák végre, és lépjenek fel a bürokratikus jelenségekkel szemben. Néhány gyakorlati témán koresztül szeretném érzékeltetni ezt a gondolatot. Normakarbantartás. A KB határozata kimondja, hogy a termelékenység növelését azzal is elő kell cegitcni, hogy a helyenként fellazult normákat felül kell vizsgálni ós módosítani kell. Tehát, nem általános normarendezésről van szél Miért teszem ezt szóvá? Most e héten hívtuk össze a nagyobb üzemek ágit. prop.felelőseit a FEiaZABADULÁS 2C. évfordulójának méltó előkészítésével kapcsolatos feladatok összehangolására. - Szóba került a raunkaversenymozgalom szervezése is; az MMG ágit.prop,felelőse felszólalt és azt mondta, azért nem tudnak most munkaversenyt indítani, mert márciusra tervezik az üaemben a normarendezóst /lehet, hogy ott általános normarmidézést kell csinálni/, létszámloénitéo. Néhány üzemünkből létszámot kell leépíteni - munkást kevesebbet - alkalmazotti létszámot is. Ezt sem lehet körültekintés nélkül végrehajtani, sok dolgot kell figyelembevenni /elsősorban az üzem érdekeit/, de ezt sem lehet embertelenül csinálni.(-00; *«ufej-u6 , íx |G iroiekcioniz vvi tje. í?(|ish ! ") Ugyanakkor szeretném felhívni a PB figyelmét arra is, hogy van egy bizonyos számú dolgozó _________________________________IDc- 14 -