Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1964-07-15

Hozzászólások: Tóth ZoltánéÍvtára: A pártszervezetek gyakorlati tevékenysége aok szállal össze van kötve a felsőbb pártszervezetek munkájával. Kétségtelen, hogy akik ma gyakorlati pártmunkában dolgoznak, azok sokkal nyugodtabb légkörben tudnak dolgozni, mint korábban. Mégis, van néhány nyugtalanító jelenség, amely nehézségeket okoz es sokszor, szinte szélmalom harcnak tűnik a tevékenységük ezek miatt. Mindenekelőtt a pártszervezetek fontos feladata, hogy a gazdasági szervezőmunkát, az állami tervet alátámasszák és a sajátos eszkö­zeikkel, politikai munkával segitsék,s ha szükséges, akkor gazda­sági, műszaki kérdések megvizsgálásával, ill. áz ezekre való fi­gyelem' rá-irányitásával segitsók ezeket. Engedjék meg, hogy itt a saját tapasztalatomról, a kutató-munka problémáiról szóljak. Következő okát látom annak, hogy Itt nem látok lenyeges előrehaladást, pedig már Lenin is megmondta, hogy a szocializmus fölényét az adja, ha a munka termelékenységének magasabb fokát tudja elérni, mint a kapitalista társadalom. A Kutató Intézeteket az állam komoly költségekkel tartja fenn azzal a céllal, hogy mindazokat a lehetőségeket kikutassák, amelyekre a további előrehaladáshoz szükség van. De, gyakran a kutatások zárójelentéseiben foglaltak#* végrehajtá­sára nem kerül sor, mert a kivitelezés túlságosan sok időt vesz igénybe vagy más dolog játszik közre. Fel kell hivnom a figyelmet arra, hogy itt az erkölcsi kopás sokkal súlyosabb, mint a korábbi esztendőkben volt* Az új konstrukciók átfutási ideje általában 3-4 évet vesz igénybe nálunk. Ezzel szemben, akik a SzU-ban kint jártak vagy a nyugati tőkés országokban jártak láthatták és elmondják, hogy pl. a SzU-bai ez' az idő 2 év, s a nyugati tőkés országokban is nagyjából 2 év, de vannak olyanok, ahol ez ennél is gyorsabb. Miért igen fontos ez? Azért, mert mire végrehajtásra kerül valami, addigra már a piacon esetleg régen kint van egy talán még jobb tipus. Konkrétan, a BKI-ban egy egészen új bányász-menekitő készüléket r-N létesítettek, amely félórás oxigént biztosit a bányász számára a teljesen légmentes helyen. Nekünk kapni kellene ezen, hogy üzle­­tét csinálhassunk belőlet Azonban két esztendő óta még mindég a prototípus elkészítésénél tartunk, mert a készülékhez szükséges pasztillákat a vegyipar gyártási kapacitás hiánya miatt, nem tudja elkészíteni. Ennek tudható be, hogy mi azt tapasztaljuk, mintha a gyakorlati ' munkától elmaradtunk volna. A tervezésnek rugalmasabbnak kellene lenni, biztosítani kellene az állami tervezésből olyan alapot, melyből ilyen dolgokat meg lehetne valósítani. Talán úgy lehetne mondani, hogy bizonyos tervszérütlenséget kellene betervezni ilyen„kérdésekre,„ Sajnálatosan, ez a probléma nem csak a Bányászati Kutató Intézeté. Ugyanis, sok egyéb kutató intézettel vagyok kapcsolatban - többek között a Központi Fizikai Kutató Intézettel is, -e ahol még meg­fordultam, mindenütt hasonló jellegű problémákkal küzdenek,„de nem csak ezek a pártszervezetek, hanem a gazdasági vezetők is. Pedig, ha e kérdésekben előbbre tudnánk jutni, akkor megkönnyebbed­­ne e pártszervezetek munkája is. Másik dolog, amivel szeretnék foglalkozni, az„a politikai tömeg­munka és a jelszavak a pártszervezetek munkájában. Nem tudom ki indította és miért van ezekre szükség; hogy honnan indult, hogy ilyen jelszavakat bedobjanak. Amikor ezt vizsgálgattuk,„kiderült, hogy egy régebben alkalmazott, helyes tervnek a felújítását, ill, regenerálását jelenti. Ezért most megragadom az alkalmat, mivel . / i « T - 1/ ——­­i

Next

/
Thumbnails
Contents