Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1962-03-02

áll./ Sport és egyéb vonatkozásban a technikai kifogások mellett a sportlétesítmények elégtelensége is felmerült. Bírálat érte a közlekedést, valamint az egészségügyi helyzetet is. Sok ovódai, napközi otthoni probléma vetődött fel helyszűke miatt, melyek ne­gatív irányban befolyásolták a munkások helyzetét. Az előbbiekre való tekintettel is a kerületi PVB arra törekedett, hogy munkájá­ban központi helyet kapjon a KB határozat végrehajtása, ösztönözte a kerületi Tanácsot, az üzemi, intézményi párt és gazdasági vezető­ket, hogy törekedjenek a helyi erőkből megoldható problémák rehde­­zésére. 1./ A párt és munkásosztály viszonya. Tapasztalataink szerint a munkások jó véleménnyel vannak a pártról, különös hangsúlyt kapott, hogy az elmúlt évek során történt intéz­kedések tükrözték a munkások véleményét, hangulatát. Általában helyeslik pártunk és kom anyunk bel-valamint külpolitikai intéz­kedéseit, ezekkel kapcsolatos álláspontját. Meg vannak győződve arról, hogy a megtett intezkedesek a munkások, a dolgozók érdekeit foB szolgálják. Kedvező, hogy a fenti vélemény - a Központi Bizottság ^ határozatában foglaltak alapján - nemcsak a legfelsőbb párt és állami szervek munkájára vonatkozik, hanem egyre-inkább igy értéke­lik üzemeink zömében a pártmunkások és gazdasági vezetők tevékeny­séget is. üzemeinben, hivatalainkban, intézményeinkben pártszerve­zeteink többségé alkalmas arra, hogy a munkások igényei alapján megoldja a felmerült gondokat. Általános munkaszínvonalban és lét­számban felfejlődtek a feladatokhoz. 1958-ban a párttagok és tag­jelöltek száma 3o92 fő volt, 1961-december 31.-én 4o71 fő. A szín­vonalbeli fejlődésben nagymértékben segítette őket az 1961-ben le­zajlott pártvezetőség választás, mely alkalomkor a megbálasztásra került 515 vezetőségi tag pártiskolat végzettliígjSMiric aránya 56%­­ról 51%-ra csökkent. kh s ^■Bn< " - ■—• - —:. , I, ■—Iruni in mn,' ; I •' '3-I KCIW- •

Next

/
Thumbnails
Contents