Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1989-05-27

8 , ’ - ' • 1- 3 -- Jelenleg ez olyan követelményt jelent, hogy a gazdaság hatékonysá­gának megalapozásával küzdjünk a társadalmi igazságosság és esély­­egyenlőség, a szolidaritás érvényrejuttatásáért, az emberi képes­ségek kifejlesztésének lehetőségéért, az egyéni és a társadalmi szabadság, a biztonság, a jólét megvalósulásáért. Igényeljük annak egyértelmű rögzítését, hogy:- az MSZMP saját értékének tekinti a kommunista mozgalom sodró lendü­letét, szervezettségét, amely a válság leküzdésében az új típusú társadalmi rend megvalósításában öltött testet; valamint a szociál­demokrata mozgalom olyan haladó hagyományait, amelyeket a párton belüli demokrácia megvalósításában és a politikai rugalmasság mód­szereiben elért.- Örökösei vagyunk az emberiség által felhalmozott kultúráális és _ erkölcsi értékeknek, ezeket a cselekvésünket szabályozó erőként te alkalmazzuk. Ezért vitatkozunk azokkal az erőkkel, amelyek ezeket saját céljaik érdekében akarják kisajátítatni.- Meggyőződésünk, hogy a párt megújulásának alapvető feltétele egy új, korszerű, a demokratikus működést szolgáló szervezeti szabályzat megalkotása és az alapszervezetek érdekeit jobban figyelembevevő új pártgazdálkodási rendszer kialakítása, melyet teljeskörű pártvita után a kongresszusnak kell elfogadni. Olyan politikai rendszert támogatunk:- amely alkotmányos és törvényekkel szabályozott módon, a többpárt­rendszer keretei között működik, és beépített garanciákkal megaka­dályozza mindenféle diktatórikus rendszer kialakulását; amelyben megszűnik a párt és állami vezetés szerkezeti és személyi összefonó­í dása. Ennek létrehozásában legyen kezdeményező az MSZMP. Érvényesít­se, hogy a szükséges változások a meglévő értékekre támaszkodva kö­vetkezzenek be;- amelyben gyorsan kibontakozhat a gazdasági reform;- amelyben csak azok a vezetők kapnak határozott politikai, erkölcsi támogatást, akik következetesen megvalósítják a reformcélokat. Megújított, előremutató gazdaságpolitikát képviselünk- Következetes, kiszámítható gazdaságpolitikát akarunk. Az átgondolt reformintézkedések mellett vagyunk, de a jövőben nem vállalkozunk arra, hogy elhibázott lépéseket politikai munkánkkal igazolni pró­báljuk. Kerületi gazdaságpolitikai koncepciónknak a választási prog­ramba be kell épülni. I - Nem fogadhatunk el olyan gazdaságpolitikát, amely csak a lakosság és a vállalatok terheink növelésére épül.- Elismerjük, és támogatjuk a gazdasági vállalkozásokat, ugyanakkor továbbra is állami kötelezettségnek tartjuk az infrastruktúra műkö­désének, fejlesztésének biztosítását. l - . • ta : •/> v„. * // 1 | ^ “WWW J

Next

/
Thumbnails
Contents