Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1989-05-27

f- JÓI -Mint hallották is a Kelta utcai általános iskolának vagyok a tanára, s egyben az ott dolgozó párttagoknak a párttitkára. Én az előző hozzászólások egyikéből-másikából úgy éreztem, hogy az értel­miségiek egy kicsit a falnak lettek nyomva. Nem tudom , egy-két hozzá­szólás nagyon kellemetlenül érintett engem. Talán tudják, hogy jelöltek a leendő pártbizottsági tagok sorába. Én ezt a jelölést azért tartom megtisztelőnek, mert úgy gondolom, hogy a pedagógusok nagyon sokat te­hetnek azért, hogy a munkhelyükön a gyerekek nevelésén keresztül nagyon te közvetlen kapcsolatba kerülhessenek a családokkal, a hétköznapi, vagy a szürke Magyarországhoz, vagy a csendes többséghez. Azt hiszem, hogy a pedagógusok több figyelmet érdemelnének. Csetlünk­­botlunk egyikünk, másikunk hibázik is, biztos vagyok benne, de hogy ko­moly munkát végzünk abban biztos vagyok. Hadd mondjam el, személyes dolog nem akarom untatni a jelenlévőket, de két éve dolgozom másfél ember helyett. Azt hiszem, hogy nem egyedüli az esetem, és emellett végzem a pártmunkámat, a mozgalmi munkámat és emellett próbálom a gyerekeimet nevelni, két gye­rekem van. Hadd közelítsek a mostani magyarországi társadalmi problémákra egy kicsit a gyerekeken keresztül. Ez a program, gondolkodjunk, cselekedjünk javitott változatban megnyerte a tetszésemet, de néhány dolgot konkretizálni kel­lene véleményem szerint. Azt mondja, hogy amely gyermek és ifjúság ....stb. te Hát ezzel kapcsolatban : magára hagytuk az Úttörő mozgalmat, szinte már rá> nem is létezik, a KISZ azt hiszem, hogy többé- kevésbbé az önfelszámolás ’ útjára lépett, akkor nem tudom, hogy tulajdonképpen hogy is van ez? Az ifjúság és a gyermekek támogatása. Amikor egy iskolában nincsen arra pénz, hogy a jeles tanulókat év végén egy normális könyvvel megjutalmaz­zuk, akkor nem tudom, hogy mi is az amiről itt beszélünk. Miféle értéke­ket tartunk mi fontosnak. Fontosnak tartjuk a teljesitményt és a tudást. Ezen gondolkodni kellene, a másik dolog, ami meglepi a pedagógus, jelenlé­vő pedagógus társaimat, szót szeretnék ejteni a családról, mint értékről. Én nagyon tragikusan látom a helyzetet, mert nap-mint nap látom a sok szenvedő gyerekarcot, akik megélik a családi problémákat, mind azokat amik­ről itt beszélünk, a gazdasági, és morális és nagyon sok problémát, mert ezek a gyerekeken csapódnak le, és akkor itt van a pedagógus. Itt lehetne vitatkozni, hogy mit érdemel egy pedagógus hány %-os béremelést. m mm ■i 1 I Y | ■ ( 1 Molnár Géza elvtárs: Tisztelt pártértekezlet, kedves elvtársak! “www -9

Next

/
Thumbnails
Contents