Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1989-05-27

■ I ',Q . SS-15 perc Szünet. Szünet után az első hozzászóló Paczolai Tibor elvtárs. Itt a kerületben ólek 6 éve, ós nagyon örömünkre szolgálta az a megtiszteltetés amivel a Kerületi Pártbizottság azokat a párttagokat részesítette, hogy akiket meghívott egy vitára az ide terjesztendő anyag előkészítéseként, örömmel vettem részt rajta, mert úgy véltem, hogy a párt megújulása legalább is ami a módszereit tekinti egyik csirájaként lehet értelmezni. Amiről beszólni szeretnék: az itt többektől elhangzott, hogy ebben az országban gazdasági, politikai ós morális válság van. Nem én mondtam ki de egyetértek azzal a megfogalmazással, ^ hogy az MSZMP számára ma az a tót, hogy ez a fordulat, amely mindenképp be fog következni, velünk vagy ellenünk következik-e be. N^ncs más alternatíva. Ha ebből a szempontból nézzük a helyzetünket ós ezen belül a párt helyzetét, akkor ón egyetértek a dokumentumtervezet kiinduló megállapításaival, nevezetesen hogy a párt bénult állapotban van, új program szükságes, új módon kell ezt a pártot megszervezni és valóban demokratikusan működtetni. Ami ez utón következik az nézetem szerint, az anyag kiegéazitÓ8e kellene, hogy legyen. Ugyanis úgy tűnt előttem, hogy nem elóg karakteres az a néhány nagyon fajsúlyos kórdós tárgyalása az anyagban, amely nélkül ma Magyarországon politizálni nem rá" lehetne. Vólaszt kell adni, vagy ilyet, vagy olyat. Az egyik a múltúnkkal kapcsolato s elszámolás. A dokumentum csak a pozitív periódusokat emliti konkrétan ée nem mond semmit 1956.-ról. Meg lehet tenni, hogy igy marad, de ha mi azt akarjuk, hogy azo­nosítsanak bennünket, ós amit többen is szorgalmaztak éa velük egyet értek, akkor ennek a kérdőének a megválaszolása olyan elemi szükséglet ami a párt egész további sorsát befolyásolhatja. Ugyan ma nem sikk Lenint idézni, de azért monda, hogy egy kommunista párt viszonya a saját hibáihoz e párt komolyságának mércéje. ft i^ jj

Next

/
Thumbnails
Contents