Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1985-02-23

IMBggaaniK mifimKwuuH w irwnwrnirTiiiiM"iTnr'T" r *> _ >, '~h • 1 I i Dr. Markovits György Margitkorház Igazgatója! Tisztelt küldöttértekezlet, kedves Elvtársak! A kerületi Pártbizottság beszámolójához csatlakozva mon­dandómban két részkérdéssel akarok foglalkozni: először a kerület lakosságának egészségügyi ellátásával, másodszor a lakosság egészségi állapotával ós az abból adódé felada­tokkal. Úgy gondolom, hogy a téma közérdekű ós korántsem csak az egyész3égügyben dolgozók gondja. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Óbuda egész­­segügyi ellátásáról, annak az utóbbi 5 évben bekövetkezett fejlődéséről sok jót mondhatok és jelenthetem, hogy az elő­ző pártértekezleten felvetett problémákat megoldottuk. Nem ilyen egyértelmű a helyset a lakosság egészségi álla­potát illetően, mely arányosan nem javult intézményeink munkájával, Ez is mutatja, hogy az utóbbi témakor össz.­­társadalmi ügy. Az elmúlt pártértekezlet óta befejeződött a Margit Korház fejlesztésének 1. üteme, megnyílt a 313 ágyas uj korház részleg a diagnosztikai egységekkel és megújult az egész | korház infrastruktúrája. A Margit Korház a főváros egyik legs^)b, jól felszerelt, jól működő modern korháza. Akik ott megfordultak ezt sze­mélyesen is tapasztalhatták. Az elmúlt négy évben a lakos­­f ság megszerette és magáénak érzi ezt az intézményt. Befe­jeztük a Vörösvári úti rendelő rekonstrukcióját. Ott is meg­felelő lehetőség van a korszerű betegellátásra. A nagy zsú­foltság a most épülő békásmegyeri rendelő belépésével meg fog szűnni. Uj körzeti felnőtt és gyerekrendelőt adtunk át Békásmegyeren és a Kaszás dűlőben. Rövidesen átadásra ke­­, rül az elmúlt pártértekezleten elhatározott és kerületi valamint fővárosi összefogással épülő uj tüdőgondozó és komplex szűrőállomás is. 34 § | - _____ 1

Next

/
Thumbnails
Contents