Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1985-02-23

A dolgozó emberek többsége egészséges életszemlélettel dolgozik, politizál, gondolkodásukra, magatartásukra a szocializmus eszmé­ivel való azonosulás jellemző, de kisebb körben felerősödött ós hat a szocializmustól idogen anyagiasság, a közügyek iránti érdektelenség, hatnak azok a szocializmustól idegen értékrendek, melyek az embe­reket nem a végzett munka után, hanem az anyagi javak, a tollasodás szintje alapján itóli meg. ügy látom, hogy agitációs munkánkban e hatásokat nőm tudjuk mindem esetben leszerelni, politikai munkánk őzen problémánál nem elég hatékony, gyakran védekező jellegű. Agitációs és propaganda munkánk eredményesen járult hozzá a nem­zetközi események összefüggéseinek megvilágositásához. A közvélemény elismeréssel értékeli a pártós a kormány külpolitikai tevékenységét, kezdeményezéseit. Ugyanakkor a nemzetközi feszültség erősödésével, a szocialista országok fejlődési gondjaival együtt találkozunk szélsőséges néze­tekkel, különösön a fiatalok körében tapasztaljuk a szocializmus kép elhomályosodott, gyöngült o szocializmus perspektívája iránti bizalom. Az eszmei politikai munkánk végzése során jobban oda kell figyelnünk és többet kell tennünk annak érdekében, hogya fiatalok ne tapasztaljanak protekciót, korrupciót, lélektelensoget, példamu­tatás hiányát, a közélet tisztaságát zavaró egyéb tényezőket. Ha arról beszélünk, hogy az agitáció-tájékoztató munka formái tovább fejlődtek, ki kell emelni a közvetlen kapcsolatot megteremtő szóbeli agitációt. A nagypolitika magyarázásán kivül a helyi tennivalók igy érthetőbbé válnak a közös dolgainkra való mozgósítás eredményesebb ezen a módon. Elmondhatjuk, hogy rendszeressé vált a dolgozók különböző rétegeivel tartott eszmecserék, hangulati helyzetfelmérések. A munkásokkal, értelmiségiekkel folytatott csoportos beszélgeté­sek jelentősen egyértelmű, annál is inkább, mert a napi politikai munkában jól hasznosítható. Az agitáció egyéb formái, a pártnapok, ünnepi évfordulók, egyéb megmozdulások alkalmasnak bizonyulnak jó előkészítés ecetén a párt politikájának ismertet ésére, népszerűsítésére, a közéleti aktivitás fejlesztócérc. ii Ifi 3/1 gMMMOMNMMMMrifmMHNn ' BHBilWtHWS K&Z&h.,

Next

/
Thumbnails
Contents